02 – „Oldd le a te saruidat” II. rész (2Móz 3:5)

Ma reggel megvizsgáltuk a tanulmányunkhoz való hozzáállás fontosságát. Az égő csipkebokor {2Móz 3:2-3} a megtestesülés jelképe volt, amint a lángok beborították a bokrot, de az nem égett el; így lakozott az istenség az emberségben {ST, March 5, 1896 par. 2; 12MR 391.3}, de az emberséget nem emésztette fel. Ez valóban titok. A kegyesség titka – Isten megjelent testben. {1Tim 3:16}. Aztán folytattuk annak vizsgálatával, hogy miért olyan fontos gondosan és szorgalmasan tanulmányozni ezt a témát.

(1)   Az első dolog, amit a négyből megjegyeztünk a magunk számára, az volt, hogy erősíti az elmét és bármi másnál jobban formálja a jellemet. {1MCP 91.2; 7BC 904.11}

(2) Másodszor, a tiszta, mély és pontos ismerete e kérdésnek, életbevágóan fontos azért is, mert megóv minket a körmönfont eretnekségektől. Mert csakis az igazság ismerete által tudjuk kimutatni a tévedést, hiszen a tévedés csak az igazsággal összevetve ismerhető fel. Ezért fontos számunkra megérteni az igazságot. És mivel a tévedések egyre fondorlatosabbá válnak, az eretnekségek úgyszintén, ezért ez az igazság annál helyesebb és pontosabb megértését kívánja tőlünk. Sátán sokkal jobbat tud annál, mint nyilvánvaló tévedésekkel próbálni megtéveszteni. Félre fogja vezetni ha lehet, még a választottakat is {Mt 24:24}, valami olyannal kell előállnia, ami annyira közel áll az igazsághoz, hogy tőrbe csalhatja őket, az igazság pontos megértésére való vágyuk miatt. Így hát testvérek, amint egyre közelítünk az idők végéhez, egyre fontosabbá válik számunkra az igazság pontos ismerete. Különösen egy olyan központi és életbevágóan fontos igazságé, mint a megtestesülés. {1SM 244.1}

Kimutattuk, hogy az eretnekség nem nyilvánvaló tévedés, hanem egy eltúlzott igazság. Azzal kezdődik, hogy elhanyagolja az ellensúlyozó igazságot, aztán lekicsinyli, míg végül tagadja azt. Példaként hoztuk fel erre a korai egyház eretnekségeit Krisztus természetére vonatkozóan. Mik ezek? Először is, hogy isteni lény volt. Ez persze drága igazság. De eretnekséggé lett, amikor odáig hangsúlyozták, hogy tagadták emberségét. És aztán az ellentétes eretnekség – gyakran így történnek a dolgok – van egy lelkiismeretes csoport, akik látják a túlhangsúlyozásból fakadó problémát. Ezért mit tesznek? Dolgozni kezdenek és megpróbálják ellensúlyozni a túlhangsúlyozást egy másik túlhangsúlyozással. És miközben megpróbálják kihúzni az előző csoportot az eretnekség gödréből, mit tesznek? Beleesnek a maguk gödrébe. Így volt ez az erős mozgalommal is, amely Krisztus emberségét hangsúlyozta, ami drága igazság, de amikor odáig hangsúlyozták, hogy tagadták istenségét, mivé lett? Eretnekséggé. Azt is kimutattuk, hogy egyházunk igyekszik megtartani az egyensúlyt Krisztus istensége és embersége között, és hogy csak úgy kerülhetjük el az eretnekség mindkét gödrét, ha fenntartjuk ezt az egyensúlyt.

De létezik körünkben egy másik kérdés, mely nem csak azzal fenyeget, hogy megosztja az egyházat, hanem azzal is, hogy beránthatja valamelyik eretnekségbe, attól függően, hogy melyik táborról van szó. A kérdés arról szól, hogy milyen emberi természetet vett magára Krisztus. Ez a tábor, ha emlékeztek, Krisztust elsősorban bűntelen helyettesünkként ismeri el; és azt állítják, hogy annak érdekében, hogy az lehessen, nagyon jelentős mértékben különbözni kellett tőlünk. Nagyon tiszta állításokkal tudják ezt alátámasztani a Szentírásból és a Prófétaság Lelkének írásaiból. Már elolvastuk és megvizsgáltuk ezeket együtt. Ez egy drága igazság, nem? Hangsúlyozni kell. De óvatosnak kell lennünk, hogy ne hangsúlyozzuk annyira, hogy emiatt ne szenteljünk ugyanolyan figyelmet a másik, kiegyensúlyozó igazságnak.

És ez a másik tábor fő elképzelése, hogy Krisztust együttérző testvérünkként és példaképünkként ismerik el. Azt is állítják fő tételként, hogy Krisztus olyan volt, mint egy közülünk, máskülönben hogyan érezhetne együtt velünk? Honnan tudhatná, hogy mit jelent megkísértetni mindenben, ahogyan mi? {Zsid 4:15}. Ezért hozzánk való hasonlóságát hangsúlyozzák, és ez drága igazság, amit hangsúlyozni kell. De problémába ütközünk, ha túlhangsúlyozzuk a másik igazság kizárásával, vagy ha úgy hangsúlyozzuk, hogy ezzel lehetetlenné tesszük a másik igazság fenntartását és megbecsülését. Testvérek, ebben áll a feladatunk, hogy helyesen hasogassuk az igazság beszédét {2Tim 2:15} – hogy helyesen hangsúlyozzuk mindkét drága igazságot egyidejűleg, úgy, hogy mindig egyensúlyban legyenek és ne semlegesítsék, ne nyomják el a másik igazságot. Milyen fontos számunkra ennek az egyensúlynak a keresése! Mindkét tábor teljesen érvényes, sőt életbevágóan fontos igazságok hirdetéséért küzd. De akkor jelentkezik a probléma, amikor kedvenc igazságukat annyira erőltetik, hogy az egyensúly felborítását eredményezi, vagy úgy mutatják be (általában akaratlanul – nem vádolom egyik tábort sem azzal, hogy szándékosan és tudatosan teszi ezt), tehát, abból van a baj, amikor úgy mutatják be kedvenc igazságukat, hogy ezzel tagadják az ugyanolyan fontos, ellensúlyozó igazságot. Ezen a ponton már eretnekségről beszélünk.

Márpedig a Krisztus természetéről szóló eretnekség felforgató erejű és messze ható következményei vannak. Miért? Krisztus az egész megváltási terv középpontja. {GH, May 1, 1898 par. 2; RH, June 22, 1905 par. 12} És ha nincs helyes ismeretünk Róla és természetéről, akkor a megváltás tervéről sem lehet helyes ismeretünk.

És ez szolgáltatja nekünk a harmadik okot, amiért szorgalmasan és mélyen tanulmányoznunk kell a titkok titkát. Onnan folytatjuk, ahol reggel abbahagytuk. De mielőtt továbblépünk, bizonyosodjunk meg, hogy Isten Lelke vezeti gondolatainkat különleges módon. Térdeljünk le közös imához!

Atyánk, olyan fájdalmasan veszem tudomásul gyarló mivoltomat. Ó, mennyire alkalmatlan vagyok, hogy helyesen mutassam be az igazságot, amint Jézusban van! Magamban és magamtól nem tudom ezt megtenni. Képességeim annyira romlottak és gyengék a bűn miatt, hogy képtelen vagyok az igazság helyes megértésére és magyarázatára is. Atyám, kérlek, tégy csodát. Jézusért és az ő vérén megvásárolt Menyasszonyáért kérlek, add nekem Szentlelkedet, és hiányosságaim, gyengeségeim ellenére segíts úgy bemutatni az igazságot, hogy ne vezessen félre, hanem Krisztushoz vezessen minket. Segíts minket a titkok titkának, a testben megjelent Istennek a megismerésében, hogy minél jobban megismerhessük, szerethessük és megbecsülhessük Urunkat. Hogy őt szemlélve, hozzá hasonlóvá váljunk. És hogy megismerve az igazságot, megtapasztalhassuk teljesen felszabadító erejét {Jn 8: 32, 36}, ezért imádkozom. Add nekünk az Igazság Lelkét, Jézus nevében kértem, ámen.

(3)          A harmadik ok, amiért szorgalmasan és elmélyülten kell tanulmányoznunk a titkok titkát, az, hogy Krisztus földi természetének megismerése döntő, alapvető az egész megváltási terv megértéséhez. Minden más igazság Jézus Krisztusból származik. A Krisztus szenvedései című tanulmány 5. oldaláról olvasom: „Isten Fia a nagy megváltási terv középpontja”. {ST August 7, 1879, par. 4} Ezért, ahogyan Őreá tekintünk, ha következetesek vagyunk, úgy fogunk tekinteni az egész tervre, igaz? Értitek? Ezért nagyon fontos számunkra a terv Középpontjának a helyes ismerete, hogy helyes ismeretünk lehessen az egész tervről.

Review an Herald, 1893, augusztus 15: „Benne (Krisztusban) van lefektetve az igazság teljes rendszere”. {RH August 15, 1893, par. 1} Ezért, ha téves álláspontunk van Krisztus természetéről, amelyet valamely drága igazság túlhangsúlyozásából kapunk, az egész megváltásunk terve, az igazságok teljes rendszere is kiegyensúlyozatlanná, tévessé válik. Érdekes dolog: sok emberrel beszélek arról, hogy miként értelmezik Krisztus természetét, és ha ebben való álláspontjukat megismerem, akkor elég pontosan meg tudom mondani, anélkül, hogy külön kérdezném őket, hogy milyen elképzelésük van egy sor más kérdésről, már amennyiben következetesek saját rendszerükön belül. Ezt csak azért tudjuk megtenni, mert Krisztus az egész megváltási terv középpontja, testvérek. Az egész terv arrafelé mozdul el, amerre Krisztust helyezzük. És ha téves álláspontunk van róla, akkor tévedni fogunk az egész megváltási tervről is.

Két klasszikus tévedés létezik a megváltási tervről. Melyek ezek? Ma reggel érintettük őket. Az egyik az antinomizmus, az olcsó kegyelem tana. ’Anti’ = ellen, ’nomos’ = törvény. Az antinomizmus azt tanítja, hogy üdvözülhetünk az Isten törvényének való engedelmesség nélkül is. Valójában azt tanítja, hogy Isten törvénye el lett téve az útból, és csak kegyelem által üdvözülünk. Olcsó kegyelemmé válik, és gyakran azt mondják róla, hogy „aki egyszer megmenekült, mindörökre megmenekült”. Antinomizmus. A másik tévtanítás a megváltási tervről, és alapvetően csak kettő van, ez a legalizmus, a cselekedetek általi megigazulás, a teljesítményünk alapján való jogszerzés az üdvösséghez.

Látjátok, milyen könnyen belecsúszhatunk az antinomizmusba, ha túlhangsúlyozzuk azt a drága igazságot, hogy Krisztus a mi bűntelen helyettesünk, ha túlhangsúlyozzuk a tőlünk való különbözőségét? Értitek az összefüggést? Ha Krisztusra csak mint bűntelen helyettesünkre gondolunk, és arra, hogy mennyivel szentebb, másabb volt, mint mi, akkor természetesen üdvösségünk egyetlen alapja csak az lehet, hogy elfogadjuk, amit értünk tett, és nem törődünk semmi mással. Ez az olcsó kegyelem.

Látjátok, milyen könnyen belecsúszhatunk a legalizmusba, ha túlhangsúlyozzuk példaszerű életét és hozzánk való hasonlóságát? Ahhoz, hogy Krisztusra elsősorban érvényes példaképként gondoljunk, azt kell gondolnunk róla, hogy olyan volt, mint egy közülünk. Megmutatta, hogyan éljünk. Úgy kell élnünk, ahogy Ő élt, és ha megtesszük, a mennybe jutunk. De ez micsoda? Legalizmus. Ha úgy jutok a mennybe, hogy Krisztus életének eredményességét én magam is elérem, akkor cselekedetek által igazulok meg, mert Krisztus a törvény megszemélyesítője. A törvény cselekedeteiből pedig egy test sem igazul meg. {Rm 3:20}.

Ha Krisztus földi szolgálatának jelentősége kizárólagosan vagy akár csak elsődlegesen is helyettesítő jellegű, akkor példaképként való jelentőségét nem fogjuk tudni helyesen méltányolni, elfogadni és megtapasztalni.  Azonban, ha Krisztus földi szolgálatának jelentősége kizárólagosan vagy akár csak elsődlegesen is példaértékű, akkor helyettesítő jelentőségét nem fogjuk helyesen méltányolni. Fel kell ismernünk, hogy Krisztus földi szolgálata teljességgel helyettesítő jellegű és teljességgel példaértékű is volt.

Néhányan talán azt mondjátok erre: „Ez lehetetlen!” De ne felejtsétek el, hogy egy misztériummal van dolgunk. Krisztus teljesen isteni és teljesen emberi is volt. Biztosak lehettek benne, hogy ez misztérium. De Ő teljesen a helyettesünk és teljesen a példaképünk is volt. A következő miatt lehet teljességgel mindkettő: Mindazt, amit helyettesünkként tett, azt példaképünkként is tette. És mindazt, amit példaképünkként tett, azt helyettesünkként is tette. Ha ezt az egyszerű igazságot mindig eszünkben tartjuk, az meg fog őrizni minket attól, hogy az eretnekség valamelyik gödrébe essünk, amelyek a mennyek országába vezető szűk és keskeny út két oldalán találhatók. {Mt 7:14}.

Mert ha állandóan eszünkben tartjuk, hogy mindazt, amit helyettesünkként tett, azt példaképünkként is tette, akkor ez melyik gödörtől óv meg minket? Az antinomizmus gödrétől. Ha pedig állandóan eszünkben tartjuk, hogy mindazt, amit példaképünkként tett, azt helyettesünkként is tette, az melyik gödörtől óv meg? A legalizmus gödrétől. Érthető, amiről beszélünk?

Ó, kedves legalista, kérlek, értsd meg, hogy mindazt, amit Krisztus példaképünkként tett, azt helyettesünkként is tette. És csak ezáltal van jogcímünk a mennyre. Mert egyedül csak Ő tehette meg ezt olyan módon, hogy megfeleljen a végtelen színvonalnak és kielégítse a törvény követelményeit, és ezzel jogot szerezzen nekünk Istenhez és az örök élethez.

De kedves antinomista, te is értsd meg, hogy mindazt, amit Krisztus helyettesünkként tett, azt példaképünkként is tette. És csak azáltal válhatunk hozzá hasonlóvá és nyerhetünk alkalmasságot a mennyre, ha képesítő kegyelme által követjük Őt, mint példaképünket. Amikor eljön, hogy hazavigyen bennünket, akkor az alkalmasságunk ugyanolyan fontos lesz, mint a jogcímünk. A Szentírás világosan mondja: „szentség nélkül senki sem látja meg az Urat” {Zsid 12:14}. Testvérek, szenvedéseiben Krisztus példát hagyott nekünk, hogy kövessük nyomdokait.

Vallani Krisztust a mi igazságunknak, de elutasítani mint Urunkat, ez nem hit, csupán vélekedés – ezzel valljuk Őt bűntelen helyettesünknek, de nem tekintünk rá, mint bűntelen példaképünkre. {AA 562.3} Ha ő a mi igazságunk, akkor ő kell hogy legyen Urunk is; mert ő az Úr, a mi igazságunk {Jer 23:6; 33:16}. Viszont, ha ő az Urunk, ő kell legyen a mi igazságunk is. Figyeljetek ide! Ha azt állítjuk, hogy Urunknak ismerjük őt azért, hogy kiprodukáljunk egy igazságot, amely által megállhatunk Isten előtt, akkor a törvény alatt vagyunk, nem a kegyelem alatt. A mi urunk a bűn {Rm 7:14}, és minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha {Ésa 64:6}. Ó, testvérek, ismerjétek fel azt, amit Pál mond, hogy csak két állapotban lehetünk. Vagy kegyelem alatt vagyunk Krisztusban, vagy a törvény alatt vagyunk bűnben. {Rm 6:14-15}. Pál kifejti ezt a rómaiakhoz írt levél első fejezeteiben – kegyelem alatt Krisztusban, vagy törvény alatt bűnben.

Az antinomista kegyelem alatt akar lenni bűnben. Értitek, miről van szó?

A legalista törvény alatt akar lenni Krisztusban. Értitek, mit tesznek?

Csak kegyelem alatt lehetsz Krisztusban, vagy törvény alatt bűnben. Nem lehetsz kegyelem alatt bűnben, sem törvény alatt Krisztusban.

Az antinomista kegyelem alatt akar lenni, nem törődve engedetlenségével.

A legalista pedig Krisztusban akar lenni, saját engedelmessége miatt. Értitek?

Az antinomista azt akarja, hogy jogcíme, „Krisztus tulajdonított igazsága, mely megigazítja őt”, egyben alkalmassága is legyen.

A legalista azt akarja, hogy alkalmassága, „Krisztus részesített igazsága, mely megszenteli őt”, a jogcíme legyen. Azt akarja, hogy alkalmassága legyen a jogcíme.

Az antinomista azt akarja, hogy jogcíme legyen az alkalmassága. Testvérek, történhet ez ilyen módon? Nem. Jogcímmel és alkalmassággal is kell rendelkeznünk. {DA 300.1; RH June 4, 1895, par. 7}

Már most, mi köze ennek Krisztus természetéhez? Nos, hogy megszerezhesse a jogcímét, ami alkalmassága is egyben, az antinomista olyan szentté, olyan különbözővé teszi magától Krisztust, hogy szerinte Krisztus eljövetelének célja mindössze annyi volt, hogy leéljen egy bűntelen, helyettesítő életet, hogy neki ezáltal jogcíme lehessen a mennyre, személyes alkalmasság nélkül. És mit tesz a legalista Krisztus természetével kapcsolatban? Krisztust teljesen hozzánk hasonlóvá teszi, és azt mondja, hogy eljövetelének célja mindössze az volt, hogy leéljen egy bűntelen, példaértékű életet értünk. Ezért tehát úgy válhatunk alkalmassá a mennyre, hogy követjük példáját alkalmasságunk érdekében.

A keresztényeknek nem csak a Krisztus természetével kapcsolatos egyensúlyt kell fenntartaniuk, hanem a megváltás tervét illetően is. Mert a keresztény számára, aki kegyelem alatt van Krisztusban, ez azt jelenti, hogy Krisztus igazsága, amely tulajdoníttatik neki, megigazítja őt és ezáltal jogcímet szerez neki a mennyre. De azt is jelenti, hogy Krisztus igazsága, amelyben részesül, megszenteli őt és ezáltal alkalmassá teszi őt a mennyre. Az ilyen hívő számára Krisztus nem csak azért jött el, hogy leéljen egy bűntelen, helyettesítő életet, hanem azért is, hogy egy bűntelen, példaértékű életet éljen le. Az elsőt [Krisztust, mint bűntelen helyettesünket] igényelhetjük, mint ingyen ajándékot hit által a megigazuláshoz. A másodikat [Krisztust, mint együttérző példaképünket] szemlélnünk kell, mint tökéletes modellt a megszentelődéshez.

És testvérek, milyen tökéletesen mutatja be a szentírás és a Prófétaság Lelke Krisztust tökéletes egyensúlyban, mint bűntelen helyettesünket és ugyanakkor bűntelen példaképünket. A Spalding Magan Collection 149. oldaláról olvasom: „Krisztus együttérzését nem rontotta meg az Ő bűntelensége”. {SpM 149.2} És fordítva nem igaz? Krisztus bűntelenségét nem rontotta meg az, hogy Ő a mi együttérző testvérünk, a bűn testének hasonlatosságában. Ő bűntelen és együttérző is egyidejűleg. Dicsőség Istennek az ilyen Megváltóért! Ezek után fel kell ismernünk, hogy Krisztus természetének helyes ismerete nem csak a saját üdvösségünk szempontjából döntő, hogy távol tartson minket az antinomizmus vagy legalizmus gödréből, hanem azért is lényeges számunkra, hogy helyes evangéliumot hirdethessünk a világnak. {Jel 14:6-7}.

(4) Ez elvezet minket, testvérek, a negyedik okhoz, amiért szorgalmasan és elmélyülten kell tanulmányoznunk és helyesen megértenünk a megtestesülést. Ez pedig a következő: sürgető szükség van az egységre népünk körében ebben a központi kérdésben, hogy együtt, egybehangzóan hirdethessük az evangéliumi üzenetet egy haldokló világnak, melynek oly kétségbeejtően szüksége van rá, hogy hallja.

Lapozzunk 1Korintus 1:10-hez: „Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.” Ó, testvérek, milyen égető szükségünk van ilyen egységre! Mennyire szükséges, hogy egyformán beszéljünk Krisztus emberségéről!

Bizonyságtételek, I. kötet, 417. oldal: „Isten kihoz egy népet és felkészíti őket, hogy egyként álljanak ki, egyformán beszéljenek ugyanarról a dologról, és hogy megvalósítsák azt, amiért Krisztus imádkozott tanítványaiért.” {Jn 17: 20-21; 1T 417.2}; Ilyen nép leszünk? Addig nem, amíg egységre nem jutunk az evangéliumnak ebben a központi kérdésében. Nagyon szívemen viselem ezt, testvérek. Sokan azt állítják, hogy ez csak egy mellékes kérdés. Mások szerint pedig csupán jelentéstani probléma. De nem, mélyen meg vagyok győződve, hogy ez sokkal több mellékes kérdésnél vagy jelentéstani problémánál. Jézus Krisztus és az Ő embersége számunkra minden. {1SM 244.1} Ez az egész megváltási terv középpontja. {GH, May 1, 1898 par. 2} Minden, csak nem mellékes kérdés. Az, hogy miként értjük meg ezt, befolyásolja az egész megváltási terv megértését és közvetlenül befolyásolja az evangéliumot is, amit hirdetünk. Nem is jelentéstani probléma. Két teljesen különböző tantételt érint – Krisztus természetéről tanít, különösen emberi természetéről. Nem csupán jelentéstani kérdés tehát, és egységre kell benne jutnunk, hogy megvalósíthassuk az evangéliumi megbízatást. {Mt 28: 18-20}

Hogyan juthatunk el oda, hogy egységesen beszéljünk erről a jelenleg nagyon sokat vitatott és megosztó kérdésről? Figyeljetek. A Review and Herald 1890. február 18-i számából olvasom: „Ha az igazság valamely pontját nem értitek, nem értetek egyet benne, vizsgáljátok meg, vessétek össze a szentírással, ássatok mélyre az igazságért, Isten Igéjének bányájában. Le kell tennetek önmagatokat és véleményeteket Isten oltárára, elvetni előre kialakított véleményeteket, és engedni a mennyei Léleknek, hogy elvezessen titeket minden igazságra.” {Jn 16:13; RH February 18, 1890, par. 17} Ó, micsoda kiváló tanács! Testvérek, arra vagyunk felszólítva, hogy szorgosan tanulmányozzuk Isten Igéjét ebben a kérdésben mélyre ásva az igazságért Isten Igéjének bányájában. De a közelítésünk, a hozzáállásunk nagyon különböző lehet ebben, attól függően, hogy tanulmányozásunk egységhez vezet, vagy csak még nagyobb megosztást idéz elő az igazság megértésében. Vizsgáljuk meg együtt röviden, hogy miként közelíthetünk a kérdéshez úgy, hogy az egységet szolgálja.

(1)  Először is fel kell ismernünk, hogy végtelen igazsággal van dolgunk. Tehát teljességében soha nem érthetjük meg, nem is ismerhetjük meg. Az evangélium szolgái, 251. oldal: „Krisztus megtestesülésének, engesztelő áldozatának és közbenjáró szolgálatának tanulmányozása igénybe fogja venni a szorgos tanuló elméjét, az idők végéig” {GW 251.1} Olyasvalami ez tehát, amit teljesen megismerhetünk? Ó, nem. ez egy végtelen igazság, és ennek felismerése fontos számunkra. Sokat tanulhatunk még mindnyájan, velem az élen. 1Korintus 13:12: „Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.” Review and Herald, 1906. augusztus 2: „Ó, testvérek, tanulmányozzátok a Szentírást, mely az ismeret Alfáját és Omegáját tartalmazza. Az Ó-és Újszövetség tele van olyan dolgokkal, melyeket félig sem értünk”. {RH August 2, 1906, par. 11} Tudunk tehát mindent? Természetesen nem. Az Ó-és Újszövetség tele van olyan dolgokkal, melyeket félig sem értünk. Ez nagyon alázatra intő igazság, de egyben izgalmas is, nem?

(2)  Másodszor, megközelítésünk során el kell ismernünk, hogy nem csupán korlátozott az értelmünk, de hajlamosak vagyunk a tévedésekre is. Ez arra szólít minket, hogy türelmesen és alázatosan várjunk az Úrra, amikor találunk valamit a Szentírásban vagy a Prófétaság Lelkénél, ami úgy tűnik, hogy nem illeszkedik bele a témáról való jelenlegi ismeretünkbe. Amikor olyan ihletett kijelentést találunk a bibliában vagy a Prófétaság Lelkénél, ami ellentmondani látszik eddigi ismereteinknek, akkor mindig fel kell ismernünk, hogy a hiba bennünk van, és nem magában a kijelentésben. Lehet, hogy ismeretünk korlátozott, hogy megértsük, miként illeszkedik az adott dolog az igazságba, és ez esetben várnunk kell. Vagy pedig ismeretünk helytelen, és ez esetben változtatnunk kell rajta.

Szeretek úgy gondolni ennek a drága igazságnak, a titkok titkának, a megtestesülésnek a helyes megértésére, mint egy kirakós rejtvény megfejtésére. Hogy álltok az ilyen kirakós játékokkal? Mindig a szélső darabokkal kell kezdenünk, igaz? Először az alapkeretet kell kialakítani, az megy a legkönnyebben. A sarkok és a szélek. Aztán haladunk a finomabb, az egyedibb részei felé a képnek, igaz? A részleteket a végére hagyjuk. És ha közben egy olyan darabba ütközünk, ami sehova sem illik, mit teszünk? Félretesszük. Testvérek, ha olyan ihletett kijelentést találunk, ami nem illeszkedik, vagy ellentmondónak tűnik, mit kell tennünk? Nos, amit tennünk kellene és amit ténylegesen teszünk, az gyakran két különböző dolog, nem igaz? Mivel sokszor nem akarjuk elismerni megértésünk korlátozott voltát, és a tévedésre való hajlamunkat, úgy érezzük, hogy azonnal foglalkoznunk kell a problémával.

Általában az alábbiak valamelyikét tesszük: figyelmen kívül hagyjuk a problémás darabot, visszadobjuk a dobozba, elfelejtjük és reméljük, hogy így is jó lesz. És persze azt is reméljük, hogy az ellenkező nézetet képviselő oldal nem találja meg azt a darabot, mert nyilvánvalóan az ő elképzelésüket támogatná. A másik dolog, amit tehetünk, hogy megfelelőre alakítjuk az ollónkkal és a színes ceruzánkkal. Más szavakkal, kivágjuk a szövegösszefüggést és kiszínezzük a saját értelmezésünket, hogy passzoljon. Ez sajnos az egyik kedvenc eljárás, igaz? Harmadszor, azt állíthatjuk, hogy valaki más csúsztatta a darabot a dobozba, nem pedig a gyártó. Más szavakkal: „A kérdéses állítás nem lehet ihletett”. Vagy lehet, hogy elfogadjuk, de azt mondjuk, hogy a gyártó vagy valaki más változtatott rajta egy kicsit. És elfogadjuk ihletettnek, amíg fel nem ismerjük, hogy az ihletési csatorna hibás – például nem elég képzett, vagy esetenként egyszerűen csak nem a megfelelő szót használta, vagy kölcsönözte mások szavait. Alkalmassá formálhatjuk, amíg értjük, hogy mit akar mondani.

Testvérek, ha úgy gondoljátok, hogy ezeket a módszereket nem használjuk, akkor nem vagytok tudatában, hogy hogyan bánunk ezzel a kérdéssel. Mert természetesen használtuk ezeket a módszereket ebben a kérdésben. Testvérek, mit gondolunk, kik vagyunk, még ha csak kiadói változtatásokat vagy szövegfelújítást végzünk is a szentíráson vagy Jézus Bizonyságtételén, csak azért, hogy illeszkedjen téves és gyakran nagyon helytelen igazságértelmezésünkhöz? Válogatott Bizonyságtételek, I kötet, 178. oldal: „Vannak, akik kiragadnak különálló bekezdéseket vagy mondatokat Isten Igéjéből és a Bizonyságtételekből, melyeket elképzeléseikhez lehet igazítani, aztán ezeken nyugszanak meg és építik fel a maguk álláspontját, miközben Isten nem vezeti őket. Ebben rejlik a veszély számotokra.” {1SM 179.3} Isten bocsásson meg és segítsen tartózkodni az ilyen gyakorlattól. Ha a darab nem illik a képünkbe, testvérek, akkor a probléma nem a képpel van, hanem a darabbal.

(3)  Harmadszor, hogyan kell tanulmányoznunk Isten Igéjét, hogy ez egységre vezessen minket? Ne próbáljuk a Szentírást és a Prófétaság Lelkének kijelentéseit saját elképzeléseink alapján magyarázni, hanem inkább engedjük nekik, hogy önmagukat magyarázzák. Ez egy nagyon fontos elv, tiszteletben kell tartanunk. Segítsen az Úr tiszteletben tartanunk, amint folytatjuk tanulmányunkat. Olvasom a Válogatott Bizonyságtételek 1. kötetéből, a 42. oldalról: „Az üzenetek magyarázatához maguk a bizonyságtételek jelentik a kulcsot, mint ahogyan a Szentírás is a Szentírást magyarázza”. {1SM 42.2} Azonban, hogy ezt megtehessük, tiszteletben kell tartanunk a szövegösszefüggést, testvérek, és mindent figyelembe kell vennünk, ami az adott kérdésről elhangzik.

Arra is figyeljünk, hogy bizonyos személyek látszólag különböző dolgokat mondhatnak, mert különböző helyzetekre reagálva szólalnak meg. Például, Pál és Jakab ugyanazt a szemléltetést használják, nevezetesen Ábrahámot. Jakab azt bizonyítja, hogy Ábrahám hit és cselekedetek által igazult meg. {Jak 2:23-24} Pál pedig azt szemlélteti, hogy Ábrahám hit által igazult meg, cselekedetek nélkül {Rm 4:1-3}, és látszólag ellentmondásban állnak egymással, amíg fel nem ismerjük, hogy kikhez beszélnek. Nem állnak szemben egymással. Háttal állnak egymásnak, más és más ellenséggel nézve szembe. Pál a legalisták ellen harcol, Jakab pedig az antinomisták ellen. Így aztán ugyanazt az igazságot két különböző módon adják elő.  Ezért olyan fontos, hogy tartsuk tiszteletben a szövegösszefüggést, mert abból komoly különbségek adódhatnak.

Ezért is fontos összegyűjteni az összes létező kijelentést egy adott témáról – nem csak néhányat innen-onnan. És testvérek, ez az, amire köteleztem magam Krisztus természetének tanulmányozásakor. Ez nagyon fáradságos módja a tanulásnak. Nagyon sok időt vesz igénybe. De segítségével kiegyensúlyozott következtetésekhez jutunk, mely figyelembe veszi az összes kijelentést. A „laser disc konkordancia” előtt ültem, néhányan közületek tudják, mi az, és órákat töltöttem el azzal, hogy felkutassam az összes kijelentést, hivatkozást egy témáról. És nem jutok következtetéshez addig, amíg össze nem gyűjtök és meg nem vizsgálok minden egyes hivatkozást egy kérdéshez. Addig nem vonok le következtetést, amíg megnyugtatóan nem tisztázok minden kijelentést. Nem állok fel és nem foglalok állást egy kérdésben, amíg a kérdésről való ismeretem egybe nem vág a Szentírás és a Prófétaság Lelke minden kijelentésével arról a témáról. Tudjátok, nagyon komolyan veszem tanítói felelősségemet. Olyan komolyan veszem, hogy félelemmel és rettegéssel vártam ezt a tanulmányozást is hetek óta – megvallom nektek. Hónapok óta. Isten megtiltotta, hogy bármi olyat mondjak, ami félrevezet másokat. Biztosíthatlak titeket, szorgalmasan kerestem azt a fajta ismeretet, amely egy témával kapcsolatos összes kijelentést tekintetbe veszi.

Biztosíthatlak titeket, hogy amint erről a kérdésről beszélek, addig beszélek hitelesen, amíg nem én vagyok a szavaim szerzője. Halljátok, amit mondok? Testvérek, ha én vagyok a szavaim szerzője, akkor nincs jogom kérni titeket, hogy figyeljetek rám. Ki vagyok én? De ha úgy szólok, mint akit az Úr rendelt az igazság hirdetésére, mint aki több ezer órán át ült Jézus lábánál (és nem túlzok), szorgalmasan keresve a helyes megértését annak, amit mond, és az ő kegyelme által adom át nektek az igazságot, csakis akkor vagyok hiteles. Az egyetlen ok, ami miatt van merszem itt állni és magamra venni a tanítói felelősséget, az az, hogy szó szerint több ezer órán át ültem Jézus, a nagy Tanító lábainál,és jövök, hogy megosszam veletek, amit a Szentíráson és a Prófétaság Lelkén keresztül mond az Ő megtestesülésének titkáról. Az ő szavait adom át nektek, nem a sajátomat. Ezért kérlek titeket, hogy figyeljetek, mert ő méltó az osztatlan figyelmetekre, nem én.

Testvérek, Őreá bízom, hogy pótolja ki elkerülhetetlen hiányosságaimat {3SM 195.4}, melyet felismerek, mert az emberi gyarlóság korlátai miatt még az igazság helyes ismeretét is hajlamosak vagyunk helytelenül bemutatni, de kérem Krisztustól az ő Lelkét, hogy óvjon meg engem az igazság eltorzításától. És bízom benne, hogy meg is óv.

(4)  A negyedik dolog, melyet állandóan eszünkben kell tartanunk megközelítésünk során, az, hogy Krisztus személye és munkája elválaszthatatlanul összetartozik, és hogy személyének minőségét közvetlenül az határozta meg, hogy milyen munkát végezni jött el a földre. Ez egy nagyon fontos pont. Értitek ezt? Krisztus személye és munkája elválaszthatatlanul összefügg. Személyének, természetének minőségét pedig közvetlenül az határozta meg, hogy milyen munkát végezni jött el a földre. Ezért aztán, hogy helyes következtetést vonhassunk le földi természetére vonatkozóan, először meg kell értenünk, hogy mi célból testesült meg. Hadd szemléltessem ezt. Ha van egy bizonyos munka, amit el kell végezni a misszióterületen, akkor előveszünk egy olyan embert, akinek megvannak a képességei annak elvégzéséhet, nem? Volt egy feladat, melyet el kellett végezni az elbukott nemzetségért. Jézus Krisztus az ő természetében olyanná lett, hogy teljesíthesse e feladatot. És nem fordítva! Gyakran állást foglalunk Krisztus természetéről és aztán kikövetkeztetjük, hogy milyen feladatot elvégezni jött el. De ez visszafelé működik. Értitek? Azt kell megértenünk, miért jött el. Aztán ez segíteni fog megértenünk, hogy milyenné kellett lennie ennek érdekében. Szeretnék megosztani veletek három dolgot, ami Krisztus megtestesülésének célja volt:

(1)  Eljött, hogy bemutassa nekünk és az univerzumnak, hogy milyen az Isten. Hogy felfedje jellemét és megszemélyesítse törvényét – jellemének átiratát -, hogy helyettes és példakép legyen számunkra életével és halálával, hogy megbocsátása és kegyelme által, igazságának tulajdonítása és a részesítése révén jogcímünk és alkalmasságunk is legyen a mennyre.

Ennek a célnak a fényében, mivé kellett lennie, hogy végbevihesse a feladatot? Ezt kell megkérdeznünk magunktól.

(2)  Eljött, hogy megmutassa nekünk és az univerzumnak, hogy Ádám mivé lehetett volna és mivé kellett volna lennie. És hogy azzá legyen számunkra, amivé Ádámnak kellett volna lennie, de a bűn miatt nem lett – egy hűséges és engedelmes nemzetség tiszta, szent, nemes atyjává.

E cél fényében, milyen természetének kellett lennie?

(3)  Hogy bemutassa nekünk, mivé lehetünk még elesett állapotunkban is: győztesekké. Hogy következetes és teljesen győzedelmes élete által tökéletes mintát adjon nekünk, amit követhetünk, és hogy együttérző Főpapunk, Testvérünk legyen, aki személyesen ismeri gyengeségeinket, és tapasztalatból tudja, mit jelent megkísértetni mindenekben.

Milyen természetének kellett lennie ennek végbeviteléhez? Testvérek, itt van a lényeg, jegyezzétek meg. Ha azt mondjuk, hogy az egyik cél teljesítéséhez ilyen vagy olyan természetének kellett lennie, akkor ennek olyan természetnek kell lennie, ami képesíti Őt a másik két cél teljesítésére is, ugyanabban a természetben. Értitek? Mert Ő tökéletesen teljesítette mindhárom célt, ugyanabban a természetben. Ebben van a lényeg.

(4) Könnyű a dolgunk, ha csak a harmadik célt vesszük – Hogy bemutassa nekünk, mivé lehetünk még elesett állapotunkban is: győztesekké. Hogy következetes és teljesen győzedelmes élete által tökéletes mintát adjon nekünk, amit követhetünk, és hogy együttérző Főpapunk, Testvérünk legyen, aki személyesen ismeri gyengeségeinket, és tapasztalatból tudja, mit jelent megkísértetni mindenekben. Elég könnyű felismerni, hogy milyen természetének kellett lennie, hogy missziójának ezt az oldalát teljesíthesse. És sokaknak ez az elsődleges nézőpontja Krisztus misszióját illetően. Következtetésük nagyon jól passzol az említett cél beteljesítéséhez. De amiről nem szabad elfeledkezniük: az a természet, mellyel Krisztust felruházzák, hogy teljesítse a harmadik célt, egyúttal kell, hogy képesítse az első cél teljesítésére is. És mi volt az első? Hogy bűntelen helyettesünk legyen – hogy betöltsön mindent, amit a törvény megkövetel tőlünk. A másik tábor fő álláspontja Krisztus missziójáról az, hogy Ő azért jött, hogy bűntelen helyettesünk legyen. Ezért olyan természettel ruházzák fel, mely úgy érzik, szükséges ennek betöltéséhez. De figyelmen kívül hagyják, hogy ugyanennek a természetnek képesítenie kellett Krisztust a másik cél betöltésére is. Ebben áll a nagy feladatunk, testvérek, hogy megértsük, Krisztusnak olyan természete volt, ami mindhárom cél teljesítésére képessé tette Őt, mert Ő teljesítette mindhárom célt egyidejűleg.

Ó, testvérek, a téma hatalmassága, melybe belekezdtünk, még most is visszariaszt a feladattól. De kegyelme által nem riadok vissza. Az ő kegyelme elég. Megparancsolta, hogy tanulmányozzuk ezt a kérdést. Zsidókhoz írt levél 3:1: Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra”. A görög szövegben a „figyelmezzetek” azt jelenti: tisztán felfogni, teljesen megérteni. Megparancsolta, hogy ezt tegyük. És minden ajánlata képesítés is. {COL 333.1} Az ő kegyelme elég. {2Kor 12:9} De szükségünk van Lelkére.

Hadd fejezzem be egy ihletett feladattal és ígérettel. Review and Herald, 1890. február 18. Az ihletett feladat: „Vajon nincs itt az ideje a méltó módon való böjtölésnek és imádkozásnak Isten előtt? A pártoskodás és a különbözés veszélyében vagyunk egy vitatott kérdés körül; vajon nem kellene buzgósággal, a lélek alázatosságával keresnünk Istent, hogy megismerjük, mi az igazság? {RH February 18, 1890, par. 19} A második pedig az ihletett ígéret: Review an Herald, 1904. november 3: „Mindaz, aki a szív alázatosságával kutatja a Szentírást, azt Isten fogja tanítani”. {RH November 3, 1904, par. 5}

Segítsen az Úr minket a szív alázatosságával kutatni a Szentírást a Vigasztalónak, az isteni Tanítónak a kegyelmes segítsége által, hogy helyes, kiegyensúlyozott ismeretünk lehessen Isten Igéjének e központi, drága igazságáról, Krisztus megtestesüléséről. Imádkozunk?

Ó, Urunk, fejet hajtunk előtted, mert oly kegyelmes vagy, hogy gyenge, esendő, bűntől megrontott állapotunkban is elérhető számunkra megelevenítő Lelked ereje. Urunk, kérjük most ezt az erőt. A bűn annyira megrontotta szellemi és lelki képességeinket, hogy nehéz számunkra az igazság megértése. Igen, vannak olyan egyszerű igazságok is, amit gyermekek is megérthetnek. De Atyánk, ahogy növekszünk, te azt akarod, hogy ismeretben is növekedjünk. Bocsásd meg nekünk, hogy olyan könnyen megelégedtünk Igéd gyermek szintű megértésével. Segíts, Urunk, hogy fejlődhessenek szellemi és lelki képességeink, amikor az Igét kutatjuk, és állandóan jobb megértésre törekszünk. Nem csak azért, hogy intellektuálisan többet tudjunk, hanem hogy jobban tapasztalhassuk az igazság átalakító erejét, megszentelő, felszabadító hatalmát. Ó, Urunk, töltsd ki most az Igazság Lelkét. Tudod, mennyire szükségem van erre az erőre. Imádkozom érte, Atyám, nem magamért, hanem Krisztusért, és véren megváltott gyermekeiért, akik itt vannak most, és kiváltságom velük együtt tanulni. Köszönjük, hogy kegyelmes vagy és vágysz kitölteni Lelkedet ránk, ha egyszerű hittel kérjük Jézus nevében. Köszönjük, hogy meghallgatod imánkat. Ámen.