03 – „Isten teremtette az embert igaznak, de…” (Préd 7:29)

Mennyei Atyám, Jézus nevében jövök eléd, mert egyedül Ő méltó jelenlétedre. Kérlek, úgy hallgass meg engem, amint Krisztusban vagyok, s ne úgy, amint önmagamban vagyok. Úgy láss engem, ahogyan Krisztusban vagyok, nem ahogy magamban. Mert egyedül csak Őbenne vagyok elfogadott, elfogadott a Szeretettben (Ef 1:6). Atyám, a magam és véren megváltott testvéreim nevében jövök, hogy újra kérjem Szentlelked drága ajándékát. Tudjuk azonban, hogy nem kell meggyőznünk téged, hogy add nekünk azt az ajándékot, nem is ezért kérjük. Azért kérjük, mert Jézus mondta: „Kérjetek és adatik nektek” (Mt 7:7). Azért kérjük, mert ezáltal elismerjük szükségünket és felkészítjük szívünket, hogy befogadjuk, amit adsz nekünk – ajándékodat, legdrágább ajándékodat, a Szentlélek ajándékát. (Jn 16:26-27; DA 200.3}). Biztosítottál minket, hogy ha mi a saját kicsiny, fogyatkozott szeretetünkkel vágyunk jó ajándékokat adni gyermekeinknek, mennyivel inkább vágysz Te Szentlelket adni nekünk (Mt 7:11). Olyan hálásak vagyunk, Atyánk, azért a szeretetért, amely ilyen készségesen árasztja ránk ezt a drága ajándékot. Hálásak vagyunk, amiért Jézus Krisztus lehetővé tette, hogy megáldhass minket ezzel az ajándékkal, noha nem érdemeljük meg önmagunkban. Nem érdemeljük meg, nem ezért kérjük. Szükségünk van rá! Ezért kérjük. Ó, Atyám, olyan nagy szükségem van most arra, hogy Szentlelked teljesen birtokba vegyen, és hogy csak a te szavaidat szóljam. Atyám, adj nekem jobb gondolatokat és jobb szavakat a sajátomnál. Vedd birtokba teljesen lényemet, és add, hogy az igazságot hirdessem (CH 556.1) és csakis az igazságot, és csakis úgy, ahogyan Jézusban van. (Ef 4:21). Ez az imádságom az Ő nevében. Ámen.

A szöveg, melyből a tanulmány címét vettük, Prédikátor könyve 7:29: „ Hanem lásd, ezt találtam, hogy az Isten teremtette az embert igaznak; ők pedig kerestek sok kigondolást.” Isten teremtette az embert igaznak, de…Az ember, amint Isten megteremtette, igaz volt. Nem volt gonoszságra való hajlama, de valami történt, ami megváltoztatta természetét alapjaiban. Ez pedig Isten törvényének szándékos áthágása volt. {PP 56.2}

Amint első közös megbeszélésünkkor jeleztük, testvérek, Krisztus természetének tanulmányozását illetően két tábor létezik. Mindkettő drága és életbevágóan fontos igazságot hordoz, melyek az ő elsődleges állításaik. De ami a tényleges problémát jelenti, az egy drága igazság túlhangsúlyozása addig a pontig, ahol először elhanyagolja, aztán lekicsinyli, majd végül tagadja az életfontosságú, kiegyensúlyozó igazságot. Az egyik tábor elsődleges állítása, hogy Krisztust bűntelen helyettesünknek kell tekinteni. És ez az, amiért megtestesült. A másik tábor elsődleges állítása, hogy Krisztust együttérző testvérünknek kell tekinteni, és érvényes példaképként gondolni rá. Felfogásuk szerint ez volt megtestesülésének elsődleges célja – hogy ilyenné legyen értünk. Mindkettő életfontosságú igazság.

Az egyik csoport Krisztus tőlünk való különbözőségét hangsúlyozza, mert felfogásuk szerint ahhoz, hogy bűntelen helyettesünk lehessen, nagyon alapvető módon különböznie kellett tőlünk. A másik csoport hozzánk való hasonlóságát hangsúlyozza. Mert valóban, ha Ő nem olyan, mint mi, akkor hogyan lehet együttérző? Hogyan lehet érvényes példakép? Ezeket meggondolva, gyakran halljuk a kérdést: „Milyen természetet vett fel Krisztus? Ádám bűneset előtti vagy bűneset utáni természetét?”

Már most, az a csoport, amely elsődleges felfogása szerint Krisztust tőlünk különbözővé akarja tenni, mit válaszol erre a kérdésre? (Bűneset előtti). Ó, nagy lelkesedéssel és hangsúllyal mondják: „Ádám bűneset előtti természetét vette fel”. A másik csoport, mely Krisztus hozzánk való hasonlóságát hangsúlyozza, mit fog válaszolni a kérdésre? (Bűneset utáni). „Ádám bűneset utáni természetét vette fel”. Már most, testvérek, ha tőletek kérdezném meg, mit válaszolnátok ma reggel? Természetesen nem kérem tőletek, hogy ezzel jelezzétek állásfoglalásotokat, amíg együtt meg nem vizsgáltuk gondosan, hogy milyen volt Ádám természete a bűneset előtt és milyen volt a bűneset után.

Tehát, az a tábor, amelynek elsődleges felfogása szerint Krisztus a bűntelen helyettesünk, azt mondja, hogy Ádám bűneset előtti természetét [vette fel]; jellemzően azzal a kivétellel, hogy Krisztus halandó volt és hogy fizikai teste meggyengült a bűn következtében.

A másik csoport, akiknek elsődleges elképzelése szerint Krisztust érvényes példaképnek kell tekinteni, azt mondja, hogy Ádám bűneset utáni természetét vette fel. Néhányan nem tesznek semmilyen kitételt. Mások annyit azért megengednek, hogy akarata még születésekor is tökéletesen alá volt rendelve Isten törvényének.

Mi a válasz erre a kérdésre? Ádám bűneset előtti vagy bűneset utáni természetét vette fel? A válasz: attól függ, hogy természetének és a bűn azon való következményének melyik oldaláról beszélünk. Kérlek titeket, ismerjük fel együtt, hogy erre a kérdésre nem lehet „vagy-vagy” választ adni. Árnyalnunk kell a választ, nagyon is. Nagyon is valóságos értelemben, Krisztus sem Ádám bűneset előtti, sem bűneset utáni természetével nem rendelkezett. Neki nagyon egyéni, különleges természete volt. És ennek így is kell lennie, hogy bűntelen helyettesünk és együttérző példaképünk is lehessen egyidejűleg. Vessünk egy pillantást Ádám bűneset előtti és bűneset utáni természetére és nézzük meg, mi okozta a változást, nevezetesen szándékos törvényszegése. Szeretném ellen White szavaival tanulmányozni veletek ezt az igazságot. Isten teremtette az embert igaznak, de…(Préd 7:29)

Hogyan alkotta meg Isten az embert kezdetben? Milyen volt Ádám természete a bűneset előtt? Az Idők Jelei, 1897. augusztus 26: „Isten nem teremtette bűnösnek az embert. Ádám a gonoszság foltja nélkül került ki Alkotója kezéből” {ST August 26, 1897, par. 4} [Amikor Ádámot megtámadta a kísértő Édenben, ő a bűn foltja nélküli volt. {Con 31.4} Lásd a megjegyzést alább.] Nos, milyen értelemben lett az ember bűntelennek teremtve, a bűn foltja nélkül? Nem volt bűnös? Abban az értelemben volt mentes a bűn foltjától, hogy nem vétkezett szándékosan? Igen, persze. De nyilvánvalóan a bűnösségtől való mentessége, a bűn foltja nélkülisége sokkal többet jelent annál, hogy nem követett el bűnt. Azt az állapotot jelenti, amelyben Isten megteremtette őt. Más szóval, a természetére utal.

1905. 83. levélből olvasok. Ez a következő helyen található: Manuscript Release No. 201, page 24. És testvérek, hadd jegyezzem meg itt, hogy sok kijelentés, melyet megosztok veletek, nem elérhető írott formában. [Dicsőség az Úrnak, ma már az EGW alapítványnak köszönhetően bárki elolvashatja ezeket online.] Nekem megvan az a különleges kiváltságom, hogy akár minden napot, amikor otthon vagyok, az E. G. White kutatóközpontban tölthetek az Andrews Egyetemen. És hozzáférésem van ezekhez az anyagokhoz. És noha nem állnak még készen a beszerzésre, szívesen megosztom veletek, mert értékes betekintést nyújtanak. Bárki közületek ellenőrizheti és igazolhatja, ha ír a White Alapítványnak. Letter 83, 1905: „Ő (Ádám) eredetileg a bűntelen természet csodás ajándékát birtokolta.”

Nos, miből áll a bűntelen emberi természet? Először vizsgáljuk meg, miből áll az emberi természet. Mire utalunk, amikor az emberi természetről beszélünk?

Gyermeknevelés, 39.oldal: „Az ember természete háromrétű…fizikai, intellektuális és erkölcsi.” {CG 39.1} Tehát, testvérek, amikor az emberi természetről beszélünk – bűnösről vagy bűntelenről – az egész emberről beszélünk. Tartsátok ezt eszetekben. Test, értelem és lélek. Mindhárom bensőségesen és elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz. Egyiket sem érheti hatás anélkül, hogy ne gyakorolna hasonló hatást a többire. Lényeges, hogy ezt felismerjük. Amikor az emberi természet bűntelenségéről vagy bűnösségéről beszélünk, az egész ember állapotáról beszélünk. Mert az ember természete háromrétű: fizikai, intellektuális és erkölcsi.

Nos, mit mondhatunk a bűntelen emberi természetről, a csodás ajándékról, mellyel Ádám eredetileg rendelkezett? Mitől volt bűntelen, milyen értelemben volt bűntelen?

(1) Nevelés, 15. oldal: „Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, akkor Alkotójának fizikai, értelmi és lelki természetének hasonlóságát hordozta.” Tökéletes volt ez a hasonlóság? Igen! Isten semmit sem tesz tökéletlenül. De vajon abszolút vagy statikus tökéletesség volt ez? Nem. dinamikusan fejlődő tökéletesség volt. A Nevelés 15. oldaláról olvasom: „Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, akkor Alkotójának fizikai, értelmi és lelki természetének hasonlóságát hordozta. Isten a saját képére teremtette az embert (1Móz 1:27), és az volt a terve, hogy minél tovább él az ember, annál inkább kimutathassa ezt a képet. (2Kor 3:18) Minél teljesebben tükrözze a Teremtő dicsőségét. Minden képessége nyitott volt a fejlődésre; kapacitásuknak és életerejüknek folyamatosan növekednie kellett. {Ed 15.1}

Meg kell jegyeznünk, hogy a természet bűntelensége nem függött az ember képességeinek relatív erősségétől. Kapacitásuknak és életerejüknek folyamatosan növekednie kellett, az ember természete mégis bűntelen volt. Az ember természetének bűntelensége inkább attól függ, hogy hogyan működnek ezek a képességek, hogy tökéletesen működnek-e kapacitásuk jelenlegi teljességében, ahogyan Isten rendelte számukra, hogy minél tökéletesebben felfedjék a Teremtő képét és tükrözzék dicsőségét. Így tehát nem képességeinek erőssége volt az, ami biztosította az emberi természet bűntelenségét, hanem az a tény, hogy tökéletes összhangban működtek Isten törvényével. Érthető? Ezek mind lényeges dolgok ahhoz, hogy válaszolni tudjunk a kérdésre: „Krisztus az ember bűneset előtti vagy utáni természetét vette magára?”

(2) Pátriárkák és próféták, 45. oldal: „…az ember Isten hasonlatosságára lett formálva. Természete összhangban volt Isten törvényével.” Ez tette bűntelenné. Nem a test, az értelem és a lélek képességeinek relatív erőssége, hanem az a tény, hogy mindezek a képességek összhangban voltak Isten törvényével – Isten akaratával, mely törvényében jut kifejezésre. A bűn pedig a törvény áthágása. (1Jn 3:4) És amíg az ember természete tökéletes összhangban működött a törvénnyel, bűntelen volt. Semmi esetre sem hágta át a törvényt. Ilyen természete volt Ádámnak. Tehát bűntelen természete volt. Most nézzük, mit jelentett ez. Olvasom tovább ugyanazt a kijelentést a Pátriárkák és próféták 45. oldaláról: „Természete összhangban volt Isten akaratával. Értelme fel tudott fogni mennyei dolgokat. Érzései tiszták voltak; vágyait és érzelmeit értelme uralta. Az ember szent volt, Isten képmását boldogan, akarata iránti tökéletes engedelmességgel viselte.” {PP 45.2} Mitől volt tehát bűntelen a természete? Attól, hogy tökéletesen engedelmeskedett Isten akaratának minden képességével, minden funkciójával.

Hogyan volt lehetséges ez a tökéletes engedelmesség? Nagy küzdelem, 467.oldal: „Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és Isten törvényével. Az igazságosság elvei szívébe voltak írva.” {GC 467.2} Miért tudott tehát tökéletes összhangban élni Isten törvényével? Mert Isten törvénye tökéletesen bele volt írva szívébe. Az ihletett üzenet azt mondja, hogy minden idegroston Isten törvényének lenyomata volt. {Ev 265.4} Egész lényén Isten törvényének tökéletes lenyomata volt.

A Bibliakommentár első kötetének 1084. oldaláról olvasom: „Ádám és Éva teremtésükkor Isten eredeti törvényének ismeretével rendelkeztek. Fel volt írva szívükbe, és megismerték a törvény kívánalmait.” {1BC 1084.7} Mi az Isten törvénye egy szóval? A szeretet, pontosan. Isten a szeretet (1Jn 4:16) és a törvénye szeretet ahogyan az ihletés mondja. {GC 467.1} Mi volt tehát felírva a szívükbe? A szeretet elvei. Így tehát azt mondhatjuk, hogy a bűntelen természet csodás ajándékának egyik része volt a szív, melyre a szeretet törvénye íratott.

(3)  De ahhoz, hogy bűntelen legyünk, többre van szükség, mint hogy Isten törvénye a szívünkbe van írva. Ehhez az is szükséges, hogy az akaratunk teljesen alá legyen rendelve elveinek. Ádámnál így volt ez? És egyébként, mi is az akarat? Lássuk ismét az ihletett meghatározást: „Az akarat az irányító hatalom az ember természetében.” – Education, page 289. Az akarat az irányító hatalom az ember természetében. Ha az ember bűntelen volt, akkor az irányító hatalomnak teljesen alárendeltnek kellett lennie Isten törvénye elveinek, melyek az ember szívét, különösen lelkiismeretét érintik. Rendelkezett az ember ilyen akarattal, amikor Isten megteremtette őt? Igen. Adventista otthon, 26-27. oldal: „Egyetlen árnyék sem ékelődött közéjük és Teremtőjük közé. Istent mint jótevő Atyjukat ismerték, és akaratuk minden dologban hozzáidomult Isten akaratához.” {AH 26.4} Ismét azt mondhatjuk tehát, hogy az Isten akaratának tökéletesen alárendelt akarat is része volt a bűntelen természet csodás ajándékának.

(4)  Ezen kívül miből állt még Ádám természetének bűntelensége? Nem volt gonoszságra való hajlama. Figyeljük csak meg! Pátriárkák és próféták, 49. oldal: „Isten teremtette az embert igaznak; nemes tulajdonságokat adott neki, bűnre való hajlam nélkül.” {PP 49.2} Mit jelent az, amikor azt mondja, hogy Isten teremtette az embert igaznak? (Préd 7:29) Azt jelenti, hogy az ember teljesen Isten felé összpontosult, egészen és teljességgel az engedelmességre irányult, bármilyen engedetlenségre vagy gonoszságra való hajlam nélkül. Nem volt hajlama a bűnre. Ismét következtethetünk, hogy a bűntelen természet csodás ajándéka a azt is magába foglalta, hogy az ember igaznak lett teremtve, gonoszságra való hajlam nélkül. Ismét olvasok a Bibliakommentár I. kötetének 1084. oldaláról: „Természetesen Isten célja nem az volt, hogy az ember bűnös legyen. Ádámot tisztának és nemesnek alkotta, gonoszságra való hajlam nélkül.” {1BC 1084.3} Ismét jegyezzük meg itt, hogy az ember tisztasága és bűntelensége abban állt, hogy tökéletesen mentes volt a gonoszságra való hajlamtól. Világos ez? Ahhoz, hogy bűntelen és tiszta legyen, nem lehetett gonoszságra való hajlama. Bibliakommentár I. kötet, 1084. oldal.

Tehát a bűntelen emberi természet csodás ajándéka a következőket jelentette:

(1)  teste, lelke és értelme, egyenként mind az Istenhez hasonló, csodálatos képességekkel bírt

(2)  amiatt, hogy Isten törvénye a szívébe volt írva

(3)  és amiatt, hogy akarata tökéletesen alá volt rendelve a törvénynek, és mivel az akarat a kormányzó hatalom az ember természetében, a testnek, az értelemnek és a léleknek mindezek az Istenhez hasonló képességei tökéletes és természetes összhangban működtek Isten akaratával,

(4)  anélkül, hogy hajlama lett volna a másképp cselekvésre.

Ez volt az ajándék, a bűntelen természet csodás ajándéka, melyet Isten az embernek adott eredetileg.

(5)  Nemcsak hogy bűntelen természetet adott neki, testvérek, hanem minden lehetséges előnnyel is ellátta, hogy az ember megtarthassa természetének bűntelenségét. Youth Instructor 1899. augusztus 10-i számából olvasom: „Az ember Teremtőjének, önmagának, kötelességeinek helyes, igaz ismeretével rendelkezett, Isten törvényét tekintetbe véve. Ítélőképessége romlatlan és elfogulatlan volt, szeretet és engedelmesség irányította, megfontolás és igazság szabályozta…Mégsem volt kívül helyezve a kísértés hatókörén.” YI August 10, 1899, par. 3}

Miközben nem volt a természetében bűnre való hajlam, mégis kísérthető volt! Jegyezzük meg ezt. Bűnre való hajlam kell ahhoz, hogy valaki kísérthető legyen? Egyáltalán nem. Most olvastuk, hogy Ádámnak nem voltak bűnre való hajlamai, és mégis milyen volt? Kísérthető. Nem szükséges a bűnre való hajlam ahhoz, hogy kísérthető legyen valaki. Mindazokkal az előnyökkel együtt, melyeket kiemeltünk a bűntelen természet tárgyalása során – a romlatlan, elfogulatlan ítélőképességgel, az engedelmességre irányultsággal és minden egyébbel együtt az ember számára nem volt lehetetlen, hogy rosszat kövessen el.

Az ember Istentől vágyat és kedvet kapott, hogy személyes örömöket élvezhessen. Ezeknek az élvezetét az akarat megfelelő gyakorlása által uralta annak helyes megértése, hogy mi a törvényszerű élvezet. Ki adta az embernek a képességet a jó táplálék érzéki élvezetére? Isten adta. Birtokában volt az ember a bűneset előtt ennek az élvezetnek? Természetesen igen. A házassági kapcsolat bensőséges és drága egységének élvezetét ki adta az embernek? Isten adta. Ezek azért adattak az embernek, hogy személyes fizikai és érzéki örömben tapasztalja meg a szeretetet. És mégis az ember, amikor Isten teremtette, tökéletesen uralta ezeket az élvezeteket és vágyakat. Teljesen alá voltak vetve lelkiismeretének, megfontolásának, akaratának – az ember természetében lévő magasabb erőknek. {PK 488.4} És ez az alacsonyabb rendű természet, a fizikai természet vágyaival és élvezeteivel együtt tökéletesen alá volt vetve a magasabb erőknek. {3T 538.2} Ezek örömet, élvezetet nyújtottak számára, de uralmat kellett gyakorolnia felettük, nehogy törvénytelen módon éljen velük.

Ez az uralomgyakorlás vajon nehéz volt Ádámnak, küzdelembe került, hogy alávesse ennek a testét? Nem. (1) Fizikai természetének egyetlen vágya sem volt romlott vagy természetellenesen erős valamely bűnös kedvtelés által. (2) Egész természetének természetes hajlama az engedelmesség felé irányult. Az önzés minden nyoma nélkül való volt – az önzés pedig a bűn elve, mely az én-t teszi az első helyre és a kívánságok kielégítését és az öndicsőítést gyakorolja törvénytelen módon. Más szóval, engedetlen az Isten törvényének, amely Isten és az embertársak mindenek felett való szeretetét kívánja meg. {AA 551.2; DA 498.1} Az ember sohasem szenvedett el arra irányuló kísértést, hogy alacsonyabb rendű természetét kielégítse mások vagy Isten rovására. De ez nem jelentette azt, hogy képtelen volt saját kívánságai törvénytelen kielégítésére és az öndicsőítésre, noha természete tökéletesen bűntelen volt.

Láttuk tehát, hogy egy tökéletesen bűntelen lény, aki Istentől minden lehetséges előnyt megkapott, hogy tökéletes összhangban maradhasson Isten törvényével, mégis választhatja a törvényszegést és kieshet bűntelen állapotából. (Ésa 14:12) Ki testesítette meg ezt az igazságot? Lucifer. Hogy megvédje Ádámot Lucifer hibájától, mit tett Isten azon felül, hogy a bűntelen természet csodás ajándékát adta neki? Pátriárkák és próféták 48. oldaláról olvasom: „Ősszüleink számára, bár Isten ártatlannak és szentnek teremtette őket, nem volt kizárva a vétkezés lehetősége…Társaloghattak Istennel és a szent angyalokkal. De örök biztonságuk megszerzése előtt ki kellett állniuk hűségük próbáját. Az ember létének kezdetén Isten korlátot szabott az ember vágyainak, annak a végzetes szenvedélynek, amelyen Sátán bukása alapult.” {PP 48.4} Figyeljük meg, hogy az önző élvezetek kielégítésének ez a „próbája” az ember bűntelen állapotában adatott, amikor élvezetei kielégítésének vágya tökéletesen bűntelen volt. Értitek, miről beszélünk? Mégis próbára volt szüksége. És hogyan, milyen formában jött ez a próba? A fától. Pontosan. A jó és gonosz tudásának fájától. (1Móz 2:16-17)

Review and Herald, 1874. február 24: „Az első nagy erkölcsi lecke Ádám számára az önmegtagadás leckéje volt. Önmaga irányításának gyeplője a kezébe volt adva. Ítélőképességét, megfontolását és lelkiismeretét irányítania kellett.” Aztán idézi 1Móz 15-17: „És vette az Úr Isten az embert, és helyezte őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt.  És parancsolta az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon eszel arról, bizony meghalsz.” {RH February 24, 1874, par. 10} Ez volt az első erkölcsi lecke, amit Ádámnak meg kellett tanulnia – Az önmegtagadás leckéje. Ez a „próba” az önös élvezetek kielégítése ellen irányult.

Vajon egy bűnös, önző természetet kellett megtagadnia? Egyáltalán nem. Természete tökéletesen bűntelen volt. De még ekkor is uralom alatt kellett tartania az Isten által adott, bűntelen, romlatlan vágyakat is. Csak Isten akaratával összhangban elégíthette ki őket. Más szóval, törvényszerűen.

Tanácsok tanítóknak, 32-33. oldal: „Az élvezetek kielégítésére és a nagyravágyásra [itt egy másik nézőpont] való kísértéssel Sátán véghezvitte ősszüleink bukását.” {CT 32.3} Testvérek, fontos megjegyezni, hogy Ádám ezen a két területen kísértetett meg, tehát az élvezetek kielégítése és a nagyravágyás területén, anélkül, hogy bármi módon is hajlamos lett volna az önzésre, a törvénytelen önmagának kedvezésre, vagy az öndicsőítésre. Mégis megkísértetett ezeken a területeken.

Nos, milyen értelemben, hogyan kísértetett meg Ádám az önmagának kedvezésben és a nagyravágyásban? 1Móz 3:6. Csak három fő területe van a kísértésnek. Ismeritek ezeket, ugye? Melyek azok? Írva találjuk 1Jn 2:16 – ban:  „Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.” Mélyebben megvizsgáljuk ezeket egy kicsit később. Most csak azt akarom veletek tudatosítani, hogy ezek jelentik a kísértés három fő kategóriáját. Minden specifikus kísértés ezek alá sorolható be – a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kérkedése. Ádám megkísértetett ezen a három területen? Igen, valóságosan! Bűnös természete volt? Nem! Bűnös természet kell ahhoz, hogy ezen a három területen megkísértessünk? Nyilvánvalóan nem. Hogyan kísértetett meg ezen a három területen? Figyeljük. 1Móz 3:6: „ És látta az asszony, hogy jó az a fa eledelre [a test kívánsága, étvágy] s hogy kedves a szemnek, [mi ez? – a szemek kívánsága] és kívánatos az a fa a bölcsességért [mi ez? – az élet kérkedése]: szakasztott azért annak gyümölcséből, és evett, és adott vele levő férjének is, és az is evett”.

Nos, ezen a három területen kísértetett meg az ember, még bűntelen állapotában is. Nézzük, hogyan ír erről Jézus élete, 116. oldal: „ …így állta ki [Krisztus] az étvágy, [a test kívánsága] a világ szeretete [a szemek kívánsága] és az elbizakodottsághoz vezető feltűnési vágy [mi ez? – az élet kérkedése] próbáját. Ezek voltak az Ádámot és Évát legyőző kísértések, ezek győznek le oly könnyen minket is.” {DA 116.4}

Később mélyebben megvitatjuk, de gondoljuk most végig, hányszor kísértetett meg Krisztus a pusztában? Háromszor. Mely területeken? A test kívánsága – étvágy – kövek kenyérré változtatása (Mt 4:3), a szemek kívánsága – nézd ezt a sok csodálatos várost – hajolj meg előttem és a tiéd lesznek (Mt 4:9), és az élet kérkedése, mely elbizakodottsághoz vezet – ugorj le a templom ormáról – bizonyítsd be, hogy ki vagy (Mt 4:6), gondolkozzatok ezeken, később visszatérünk rá.

Más tényezők is közrejátszottak abban, hogy Ádám elbukott a kísértésben. Nem csak a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kérkedése területén kísértetett meg. Nevelés, 23. oldal: „Az Isten jóságában való bizalom hiánya, a szavában való hitetlenség és tekintélyének megvetése volt az, ami ősszüleinket törvényszegőkké tette és ami behozta a világba a gonosz ismeretét.” {Ed 23.2} Ó, bárcsak lenne időnk elgondolkodni azon is, hogy Sátán miként vitte bele őket az Isten jóságában való kételkedésre, a szavában való hitetlenségre és végül tekintélyének megvetésére. A Genezis 3. fejezetében mindez világosan meg van írva – lenyűgöző dolog végiggondolni.

Hogy Ádámot és Évát megkísértse, Sátánnak csaláshoz kellett folyamodnia; mivelhogy nem volt bűnre való hajlamuk. Megkísérthette őket gonoszsággal? Nem. Egyáltalán nem volt gonoszságra való hajlamuk, sem vágyuk. Mit kellett tehát tennie? A gonoszságot valami jónak kellett álcáznia. Így és csakis így jelenthetett ez kísértést Ádámnak. Sátánnak minket is álcázott gonoszsággal kell megkísértenie? Nem. Mert nekünk természetes hajlamunk van a gonoszságra. A gonoszság természetünknél fogva vonzó számunkra elesett állapotunkban. De nem így volt Ádámnál. Kérlek, gondolkodjatok ezen, később megbeszéljük.

Krisztusnál így volt ez? A gonoszság természeténél fogva vonzó volt Krisztusnak? Gondolkodjatok ezen. Hadd olvassak fel egy kijelentést a Bibliakommentár I. kötetének 1083. oldaláról: „Micsoda komoly érdeklődéssel figyelte az egész univerzum a konfliktust, amelynek el kellett döntenie Ádám és Éva pozícióját. Milyen figyelmesen hallgatták az angyalok Sátánnak, a bűn szerzőjének szavait, amint saját elképzeléseit Isten parancsolatai fölé helyezte és megpróbálta hatálytalanítani Isten törvényét ármánykodó érvelésével. [Ármánykodást kellett használnia, amikor megkísértette őket.] Milyen aggódva figyelték, hogy a szent párt sikerül-e elámítani és hogy engednek-e Sátán mesterkedéseinek. Azt kérdezték maguktól: Vajon a szent pár áthelyezi-e hitét és szeretetét az Atyáról és a Fiúról Sátánra? Vajon elfogadják-e Sátán hamisságát igazságként? Tudták, hogy tartózkodhatnak a gyümölcs leszakításától és engedelmeskedhetnek Isten pozitív végzésének, vagy pedig áthághatják a Teremtő kifejezett parancsát. A legenyhébb próbát kapták, amit csak kaphattak, mert nem volt szükségük rá, hogy egyenek a tiltott fáról. Mindennel el voltak látva, amire csak szükségük volt.” {1BC 1083.3-4} Ó, testvérek, mindezen előnyök ellenére: (1) a bűntelen természet csodás ajándéka ellenére, (2) annak ellenére, hogy Isten a legenyhébb próbát gondolta ki a számukra, (3) annak ellenére, hogy tökéletesen bűntelen környezetben voltak, ami semmilyen módon nem segítette elő, nem késztette és nem is befolyásolta őket a bűnre, (4) annak ellenére, hogy állandó közösségben voltak a szent lényekkel, akik figyelmeztették őket és bátorították őket az engedelmességre, (5) és Isten világos figyelmeztetései ellenére, elestek. Engedtek a kísértésnek. Miért? Ez titok. Ez a törvényszegés titka. (2Thessz 2:7) Ha magyarázatot tudnánk adni rá, megszűnne bűn lenni. {GC 492.2} A bűn azért bűn, mert nincs rá magyarázat, lázadás Isten ellen, aki jóságos, szent, igaz és szerető. Ezért bűn. Nem tudjuk megindokolni, de határozottan kijelenthetünk egy indokot, ami nem is annyira indok, hanem egy ok az elbukásukra. Hallgassuk. Bibliakommentár I. kötet, 1083. oldal: „Miben állt a támadás ereje, amely Ádámot érte, és amely bukását okozta? Nem a benne lakozó bűn volt az. Mert Isten saját jelleme után alkotta meg Ádámot, tisztának és igaznak. Nem voltak romlott elvek az első Ádámban, sem romlott hajlamok a gonoszságra. Ádám olyan szeplőtlen volt, mint az angyalok Isten trónja előtt.” {1BC 1083.6}

Most figyeljük meg, mit jelent az, hogy valakiben nincs benne lakozó bűn. Azt jelenti, hogy nincsenek romlott elvei, sem romlott hajlamai. Ezt jelenti az, hogy nincs benne lakozó bűn. Az ok tehát nem valamilyen hiba vagy romlott hajlam, romlott elv volt, ami az ember szívében lett volna a teremtés révén. Nem ez volt az elesés oka. Nem volt oka, mert ettől bűn a bűn.

De most, hogy Ádám vétkezett, mi történt a természetével? Szándékos törvényszegése hogyan hatott a bűntelen természet csodás ajándékára? Alapvetően két módon. Gondosan vizsgáljátok meg ezeket velem együtt:

(1)  Természete meggyengült, megromlott, lecsökkentek testi, értelmi és lelki erői a bűn következtében. Ki lett téve a halálnak.

(2)  A másik alapvető hatás, ami érte a természetét, hogy elzüllöttek, megzavarodtak és elfajultak testi, értelmi és lelki erői a bűn által. Ki lett téve az önzésnek.

Értitek e különbséget a kettő között, testvérek? Szeretném megismételni. Természete meggyengült, megromlott, lecsökkentek testi, értelmi és lelki erői a bűn következtében. Ki lett téve a halálnak. A másik alapvető hatás, ami érte a természetét, hogy elzüllöttek, megzavarodtak és elfajultak testi, értelmi és lelki erői a bűn által. Ki lett téve az önzésnek. elzüllöttek, megzavarodtak és elfajultak testi, értelmi és lelki erői a bűn által. A bűn által alá lett vetve az önzésnek.

Figyeljük meg ezt a két pontot a következő kijelentésben. Jézushoz vezető út, 17. oldal: „Az ember teremtésekor nemes testi és lelki tulajdonságokat és képességeket kapott. Tökéletes, Istennel összhangban élő lény volt. Gondolatai tiszták, céljai szentek voltak. De az engedetlenség (1) megrontotta ezeket az erőket és tulajdonságokat, s a szeretet helyét az önzés foglalta el. (2) A bűn következtében az ember természete annyira legyengült, hogy saját erejéből képtelen volt a gonosz hatalmának ellenállni. Sátán foglya lett és az is maradt volna örökké, ha Isten szeretetétől ösztönözve, közbe nem lép.” {SC 17.1} Értitek ezt a két dolgot? Természete meggyengült, de ez volt minden? Nem. Az engedetlenség által erői megromlottak. Miért? Önzés foglalta el a szeretet helyét. Megkérdezem tőletek: hol volt a szeretet helye az ember bűntelen természetében? A szívébe volt írva. {Deut 6:5; Ez 36:26-27; 2 Cor 3:3} Ez volt egész lényének központja, alapvető motiváló elve – a szeretet törvénye. {Rom 13:10} De mi történt, amikor elbukott? Önzés foglalta el a szeretet helyét és emiatt radikális, alapvető változás állt be egész természetében.

A bűneset előtt, bűntelen emberi természetében Isten-központú volt. Az értelem, test és lélek képességeinek természetes hajlamai összhangban működtek Isten szeretettörvényével. Az ember mindenekfelett szerette Istent és minden képességével megdicsőítésére valamint embertársai javára törekedett, inkább, mint a maga jólétére. {Mk 12:33} De a bűneset után a bűnös emberi természet én-központúvá vált. Önzés foglalta el a szeretet helyét. Az értelem, test és lélek képességeinek természetes hajlamai ekkor már nem voltak összhangban Isten szeretettörvényével, hanem Sátán önzés-törvényével kerültek összhangba. Az ember most már önmagát szereti mindenek felett és minden képességével kinek a dicsőségét keresi? Önmagáét – önmaga jólétére törekszik mások rovására. Miért van ez a radikális változás? Mert önzés foglalta el a szeretet helyét.

És mi az önzés? Tanácsok a sáfároknak, 24. oldal: „Az önzés a gonoszság lényege.” {CS 24.2} Máshol Ellen White úgy beszél a gonoszságról, mint az ember képességeinek erkölcsi elzülléséről. {HP 196.2} Látjátok, a bűn előtt, amikor a törvény az ember szívébe volt írva, minden képessége tökéletes összhangban volt Istennel; mert a szeretettörvény tökéletes uralma alatt állt. De amikor a szeretet törvényének helyét elfoglalta az önzés törvénye, erkölcsi romlás állt be az ember lényében. Az ember romlottá vált. Pátriárkák és próféták 61. oldaláról olvasom: „De nekik [Ádámnak és Évának] megmondták, hogy természetük romlottá lett a bűn által.” {PP 61.4} Mi a romlottság lényege? Most állapítottuk meg, hogy az önzés. Természetüket megrontotta a bűn.

Most figyeljük meg újra a két aspektust – a két következményt. Emlékszünk, melyek voltak azok? Az első az volt, hogy természete meggyengült, megromlott, lecsökkentek testi, értelmi és lelki erői. A másik az volt, hogy természete elzüllött, megzavarodott és elfajult. Az első, hogy ki lett téve a halálnak a bűn következtében. A másik, hogy ki lett téve az önzésnek, ami a bűn. Az Idők Jelei, 1904. november 3: „Az ember elbukott. Isten képmása eltorzult benne. Az engedetlenség által megromlottak hajlamai és legyengültek erői.” {ST March 30, 1904, par. 2} „Megromlottak hajlamai,” milyen hajlamai? Minden hajlama megromlott, mert mindegyik önzővé vált. Pontosan. Az önzés pedig a romlottság lényege. {CS 24.2} Mely erői gyengültek meg? Minden ereje meggyengült.

Fontos ponthoz érkeztünk, testvérek, melyet ki kell fejtenünk, mielőtt befejeznénk. Két kifejezéssel fogunk hivatkozni erre a két hatásra, ami Ádám természetét érte, csak hogy egyszerűsítsük a dolgokat. először is arra, hogy természete meggyengült, megromlott, lecsökkentek testi, értelmi és lelki erői a bűn következtében, és ki lett téve a halálnak. Ezekre úgy hivatkozunk, mint ártatlan erőtlenségekre – ez tehát a test, értelem és lélek gyengülése, romlása, melyeknek az ember ki lett téve halandósága miatt.

Vajon az ember Isten törvényének ítélete alatt áll halandósága miatt? Nem. Ez a gyengeség és erőtlenség – a halandóság önmagában nem bűnös dolog. Ez a bűn következménye. Értitek? Ezért tehát nem áll ítélet alatt. Hanem az ítélet következménye. Értitek, mit szeretnénk tisztázni itt? Fontos felismerni ezt a pontot. Ez a bűn elkerülhetetlen következménye – nem bűn önmagában. Az ember nem áll ítélet alatt azért, mert ki van téve a halálnak. Nem áll ítélet alatt azért, mert gyengeségei és erőtlenségei vannak, melyek a bűn következményei. Csak azért áll ítélet alatt, mert önző, romlott és gonosz a természetében. Ezért áll ítélet alatt.

A következmények második kategóriája, melyek az emberre bekövetkezte elbukása miatt – emlékezzünk rá, hogy elzüllöttek, megzavarodtak és elfajultak testi, értelmi és lelki erői a bűn által. Ki lett téve az önzésnek. Ezekre úgy fogunk hivatkozni, mint bűnös hajlamokra. Az első csoport az ártatlan erőtlenségek, a második a bűnös hajlamok. A bűnös hajlamokon azt értjük, hogy hajlunk a gonoszságra {Ed 29.1}—hogy az erkölcsi züllés, amit romlottságnak nevezünk, ami az önzés gyümölcse, átvette a szeretet helyét az ember szívében. Most a test, értelem és lélek hajlamai Isten törvényének áthágása felé húztak. Ezek bűnös hajlamok, mert az ember természeténél fogva önző. Romlottsága, önzése a törvény ítélete alatt áll. {ST March 11, 1897, par. 8} Mert az önzés bűn {ST April 13, 1891, par. 3}, a bűn pedig a törvény áthágása. Ezeket tehát bűnös hajlamoknak nevezzük. Értitek mindkettőt? Ártatlan erőtlenségek és bűnös hajlamok. Kérlek titeket, tartsátok ezt jól emlékezetetekben. Minden következő leckét az alapján fogunk felépíteni, testvérek, amit az előzőekben megállapítottunk. Bűnös hajlamok, ártatlan erőtlenségek.

Vizsgáljuk meg most együtt, röviden, hogy az emberben néhány következmény a bűnös hajlamokat érintette, természete elzüllött, megromlott a bűn által. Review and Herald, 1906. május 3: „Amikor Ádám hitehagyóvá lett, Sátán oldalára helyezte magát; természete gonosszá lett és ő maga pedig elválasztatott Istentől.” {RH May 3, 1906, par. 2} Csak zárójelben jegyzem meg itt, hogy a Prófétaság Lelkének ihletett írásaiban sehol de sehol nem találunk egyetlen utalást sem arra, hogy Krisztusnak bűnös természete lett volna. Sehol! Gondoljuk ezt meg. Ismét olvasom: „Amikor Ádám hitehagyóvá lett, Sátán oldalára helyezte magát; természete gonosszá lett és ő maga pedig elválasztatott Istentől.”

Nagy küzdelem, 505. oldal: „Amikor az ember áthágta az isteni törvényt, természete gonosszá lett, és összhangba, nem pedig ellentétbe került Sátánnal. Nem létezik ellenségeskedés a bűnös ember és a bűn szerzője között. Mindkettő gonosszá lett a hitehagyás által.” {GC 505.2} Mondhatunk ilyet Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus természetéről? Ismét olvasom: „Amikor az ember áthágta az isteni törvényt, természete gonosszá lett, és összhangba, nem pedig ellentétbe került Sátánnal. Nem létezik ellenségeskedés a bűnös ember és a bűn szerzője között. Mindkettő gonosszá lett a hitehagyás által.” Ismét fontos megjegyezni, hogy Ellen White sohasem hivatkozik Krisztusra úgy, hogy gonosz vagy romlott természete lett volna. Soha! Arra sem, hogy ilyet vett volna magára. Soha!

Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. oldal: „Amikor Ádám és Éva Éden kertjébe helyeztetett, ártatlanok és bűntelenek voltak, tökéletes összhangban voltak Istennel…De amikor vétkeztek, természetük már nem volt többé bűntelen. Gonosszá lettek; mert az elbukott ellenség oldalára helyezték magukat….” {SpTB02 6.2}

Hogyan viszonyultak ebben az állapotban Sátánhoz? Pátriárkák és próféták, 53. oldal: „Ha csak egyszer is engednek a kísértésnek, természetük annyira megromlik, hogy önmagukban sem hatalmuk, sem hajlandóságuk nem lesz többé, hogy ellenálljanak Sátánnak.” {PP 53.2} Értitek a két aspektust, amikről itt beszélünk? „Nem volt halalmuk”, és „nem volt hajlandóságuk.” Miért? Mert alá lettek vetve a bűnös hajlamoknak. Értitek? Most már természetes hajlamuk volt a gonoszságra. Összhangban voltak Sátánnal, nem pedig ellenségeskedésben álltak vele, és az egyetlen mód, ami által valaha is mássá lehetnek, az Isten természetfeletti ajándéka az ellenségeskedésre. Ellenségeskedést szerzek közted és az asszony között.” (1Móz 3:15) Miért kell ezt Istennek közéjük helyezni? Mert többé már nincs bennük természetes ellenségeskedés. Mi az, ami természetes bennük? A test gondolata ellenségeskedés az Istennel. (Rm 8:7) Ez az, ami most természetes az embernek.

Figyeljünk. Az Idők Jelei, 1893. február 13: „Amikor az ember vétkezett, az egész menny szomorúsággal telt el; mert a kísértésnek való engedés által az ember Isten ellenségévé lett, a sátáni természet részesévé. Isten képmása, melyre teremtetett, megromlott és eltorzult. Az ember jellem kikerült az Isten jellemével való összhangból; mert a bűn által az ember érzékivé lett és az érzéki szív ellenségeskedés Istennel, nem veti alá magát Isten törvényének, nem is teheti…Mivel kikerült az isteni természettel való összhangból, és nem engedelmeskedett a törvény kívánalmainak, csak pusztulás állt az emberi nemzetség előtt…Az ember annyira lealacsonyodott a bűn által, természetét annyira megrontotta a gonosz, hogy lehetetlen volt számára, hogy magától összhangra leljen Istennel, akinek a természete tisztaság és szeretet.” {ST Feb 13, 193, par. 6 and par. 7} Reménytelen kép? Igen.

Nos, megpróbáltok újra válaszolni a kérdésre: „Krisztus megtestesülésekor az ember bűneset előtti vagy bűneset utáni természetét vette magára?” A nézőponttól függ, igaz? Kettő van! Vannak az ártatlan erőtlenségek és vannak a bűnös hajlamok.

Testvérem, ahhoz, hogy bűntelen helyettesünk lehessen, Krisztus felvehette a bűnös hajlamokat, a züllöttséget és önzést, ami természetünknél fogva gonosszá tesz minket? Felvehette ezt és lehetett a bűntelen helyettesünk? A leghatározottabban nem. Neki attól elválasztottnak kellett lennie. Ezt később mélyebben megvizsgáljuk. De mi a helyzet az ártatlan erőtlenségeinkkel? Felveheti azokat és lehet a bűntelen helyettesünk? Igen. Fel is kell, hogy vegye azokat. Miért? Mert Ő nem csak a bűntelen helyettesünk, hanem az együttérző testvérünk is, aki magára vette erőtlenségeinket (Mt 8:17), aki ismeri minden gyengeségünket (Ésa 53:3), és aki megkísértetett mindenben, hozzánk hasonlóan. (Zsid 4:15)

Ó, testvérek, kérlek titeket, ismerjük fel együtt: Ádámnak meg kellett kísértetnie mindenben, hozzánk hasonlóan? Ádámnak bűnös, romlott természetben kellett lennie ahhoz, hogy azon a három területen megkísértessen, mint mi? (Nem.) És Krisztus? Nem kellett romlottnak lennie ahhoz, hogy megkísértessen azon a három területen. De ó, most jön az a pont, ahonnan óvatosan tovább kell lépnünk, de most nem tehetjük meg. Kifutottunk az időből. Nem csak azon a három területen kísértetett meg, amin Ádám, hanem megkísértetett mindenben, úgy, ahogy mi; nekünk pedig romlott vágyaink és szenvedélyeink vannak. Hogyan kísértethetett meg Krisztus hozzánk hasonlóan, miközben nem voltak romlott, önző, züllött vágyai és szenvedélyei? Ez a kérdés. Ezzel küszködnünk kell. A Szentírásban és a Prófétaság Lelkénél drága betekintések vannak, melyek oly tisztán válaszolnak erre a kérdésre, hogy Krisztust felismerhetjük együttérző testvérünkként és érvényes példaképünkként, és mégis megőrizzük tökéletes bűntelenségét, hogy helyettesünk lehessen. Ó, testvérek, ez olyan drága igazság, meg kell értenünk – nem csak a magunk számára, hanem azok számára is, akikhez az Úr küld minket, hogy hirdessük az evangéliumot.

Tudom, a mai tanulmányban elég zord képet festettem. De hadd fejezzem be néhány percnyi jó hírrel, rendben? Pozitív dolgokkal szeretném befejezni. Hitünk és munkánk, 21. oldal: „Abban a pillanatban, amikor Isten keze munkája visszautasította az Isten országa törvényeinek való engedelmességet, abban a pillanatban hűtlenné vált Isten kormányzatához, és méltatlanná tette magát minden áldásra, amit Isten adott számára. Ilyen volt az emberi nemzetség helyzete, miután az ember elszakította magát Istentől a törvényszegés által.” Jegyezzük meg, kinek a helyzete volt ez? Az emberi nemzetségé! Miután ki szakította el magát? Ádám. Hányan vagyunk érintettek ebben az elszakadásban? (Mindnyájan.) Nagyon fontos dolog ez, és ma este tanulmányozni fogjuk, ha Isten is úgy akarja. „Ilyen volt az emberi nemzetség helyzete, miután az ember elszakította magát Istentől a törvényszegés által. Többé nem volt jogosult egyetlen lélegzetvételre, egyetlen napsugárra, sem egy darab eledelre. Azért nem semmisítette meg őt Isten, mert annyira szerette, hogy drága Fiát ajándékozta érte, hogy ő szenvedje el törvényszegése büntetését.” {FW 21.1 and 2} Ó, szörnyű dolog történt az emberi nemzetséggel. De dicsőség Istennek, amiért csodálatos módon kielégítette az ember kétségbeesett és reménytelen szükségét.

Review and Herald, 1901. április 23: „Miért nem lett a halálos ítélet azonnal végrehajtva Ádám esetében?  – Mert váltságdíj találtatott.” {RH April 23, 1901, Art. A, par. 9}

Bibliakommentár, I. kötet, 1083. oldal: „Rögtön amint az ember elfogadta Sátán kísértését, és megtette éppen azokat a dolgokat, melyről Isten azt mondta, ne tegye, Krisztus, az Isten Fia az élő és a holt közé állt…” {1BC 1085.2}

Lelki ajándékok, 3. kötet, 47. oldal: „Drága Fia kedvéért az Atya eltekintett az ítélet végrehajtásától, és Krisztusra bízta az elesett nemzetséget.” {3SG 46.3} Lehetnénk ennél jobb kezekben? Ó, nem.

Konfliktus és bátorság, 20. oldal. Hallgassuk, lezárásképpen: „Ádám és Éve próbaidőt kaptak, mely során visszatérhettek hűségükhöz, és ez a terv minden utódukat magába foglalta.” {CC 20.6}

Testvérek, dicsőség Istennek! Nem csak a próbaidőért, hanem a Megváltóért, a bűntelen és mégis együttérző Megváltóért, akit elküldött, hogy visszaadja nekünk Istentől rendelt, bűntől szennyezett, de véren megvásárolt életünket. Dicsőség az Úrnak azért a természetért, melyet magára vett, amely által tökéletesen végbe tudta vinni missziójának minden területét. Segítsen minket Isten, hogy megértsük, milyen természet volt ez, hogy jobban megérthessük és tisztelhessük Urunkat is. Nem csak bűntelen helyettesünkként, de együttérző testvérünkként és érvényes példaképünkként is. Imádkozunk?

Mennyei Atyánk, nagyon köszönjük neked a kiváltságot, hogy Igédet tanulmányozhattuk. Különösen köszönöm a drága betekintéseket, melyeket az ihletésen, a Jézus bizonyságtételén keresztül adtál nekünk, a Prófétaság Lelke által.(Jel 12:’7; 19:10) Segíts Urunk, hogy ne csak elméletben értsük meg ezeket a dolgokat, de segíts úgy megértenünk, hogy megérintse életünket a mindennapok szintjén és még hasonlóbbá tegyen minket Urunkhoz. Köszönjük, hogy Ő részese lett természetünknek, hogy mi részesei lehessünk az Ő természetének. {1SM 408.1} Segíts minket, hogy így legyen, Jézus nevében imádkozom. Ámen.

Megjegyzés

A lényeg erősebben kijön, ha így fogalmaztam volna: „a gonoszság foltja nélkül”, mert Ellen White eredetileg ezt írta! Ez különösen igaz most, amikor értem a lényeges különbséget a gonoszság és a bűn között. Figyeljük meg a következő definíciókat:

A bűn a tudatos, szándékos áthágása az isteni törvénynek, az Atya akaratának.

A bűn a mértéke készségünk hiányának az isteni vezetésre és a lelki irányítottságra.

A gonoszság a nem tudatos vagy nem szándékos áthágása az isteni törvénynek, az Atya akaratának.

A gonoszság hasonlóképpen mértéke az Atya akaratának való engedelmességünk tökéletlenségének.

Olyan természetet kapni, ami a „gonoszság foltjától” mentes, sokkal nagyobb dolog, mint, olyan természetet kapni, ami a „bűn foltjától „mentes. Ez egy mélységes kijelentés végig az ihletett írásokban arról, hogy  Isten milyennek alkotott minket eredetileg. Nagyon világosan mutatja, hogy Isten mindentől mentesnek teremtett minket, aminek bármi köze lett volna a bűnhöz. Nem volt hajlamunk még a tudattalan vagy nem szándékos áthágására sem a Tórának (ami tanítja és bemutatja szerető Atyánk rendelkezéseit), sem arra való hajlamunk, hogy tökéletlenül engedelmeskedjünk akaratának. Más szóval, teljesen összhangban voltunk törvényével, és a legkisebb hajlamunk sem volt tudattalanul vagy tökéletlenül engedelmeskedni. Mi többet adhatott volna még nekünk, amikor felkészített az egyszerű próbával való szembenézésre {Gen 2:17; PP 60.4; CG 79.5), mint hogy a „gonoszság foltja nélküliek” voltunk? Semmit! Anélkül nem, hogy akaratunkat ne kényszerítette volna engedelmességre, vagy hogy képtelenné tett volna minket a jellemfejlődésre. A szabad akarat lényeges ehhez. Természetesen volt szabad akaratunk, de egyáltalán nem volt hajlamunk a bűnre mert a „gonoszság foltja nélkül” teremtettünk! Micsoda figyelemre méltó igazság!