07 – „Ami a törvénynek lehetetlen volt” (Róm 8:3)

Ma este folytatjuk a titkok titkának tanulmányozását. És mi az? Krisztus megtestesülése – Isten megjelent testben. A titkok titka. Arra törekszünk, hogy megértsük jelentőségét, és hogy milyen változást idézhet elő keresztény tapasztalatunkban. Krisztus természetének megismerése abszolút központi és életfontosságú téma ahhoz is, hogy helyesen értsük meg az egész megváltás tervet. Krisztus természetének helyes ismerete szükséges tehát.

Amint együtt megfigyeltük, az eretnekség sohasem nyilvánvaló tévedés. Ha az lenne, nem lenne következménye. Az eretnekség egy eltúlzott igazság. Először tagad, majd lekicsinyel, aztán végeredményben tagad egy ellensúlyozó igazságot. És ezen a ponton már teljesen kifejlett eretnekségről beszélhetünk, igaz? Említettünk néhány eretnekséget a keresztény egyház történetéből Krisztus természetét illetően. Istensége drága igazság, de eretnekséggé válik, amikor ez minden, amit Róla állítunk, amikor emberségét tagadjuk. A másik eretnekség emberségének hirdetése. Drága igazság. De eretnekséggé lett, amikor istenségét tagadták.

Köztünk, mint nép körében, két drága igazság küzdelme figyelhető meg. Mik azok? Hogy Krisztus emberségében a mi bűntelen helyettesünk, és hogy Krisztus emberségében az érvényes példaképünk és együttérző testvérünk. Mindkettő drága igazság, ugye? Tökéletes egyensúlyban kell tartanunk ezeket, azonos hangsúllyal. Különösen fontos, hogy ne hangsúlyozzuk egyiket sem oly módon, hogy tagadja a másikat. Igaz? Mert akkor eretnekséggé lenne. Mi pedig azon fáradozunk, testvérek, hogy közösen megvizsgáljuk ezt a kérdést.

Nagyra értékelem, hogy olyan sok órát szenteltetek nekem a figyelmetekből. Nagyon értékelem. Köszönöm a kiváltságot, hogy veletek tanulmányozhatok. És Isten kegyelméből tovább folytatjuk tanulmányunkat. Remélem, tudjátok, hogy vannak még további nagyon fontos dolgok Krisztus természetét illetően, melyekről én is tudok, de még nem jutottam el odáig, hogy azokat megvitassuk. Megengeditek, hogy beszéljek erről?

Krisztus természetét tanulmányunkban a címben foglalt szempont szerint vizsgáljuk – Bűntelen és mégis együttérző testvérünk. Először bűntelenségére összpontosítunk. Lehetnek köztetek, akik elsősorban Krisztus érvényes példakép és együttérző testvér voltát vallják, és talán attól tartanak, hogy soha nem térek rá erre a részére a kérdésnek. Nos, csak legyetek türelemmel. Biztosíthatlak titeket, hogy ugyanúgy fontosnak tartom érvényes példaképnek és együttérző testvérnek tekinteni őt, mint bárki, aki itt jelen van. Ha hallottátok már a keresztény jellemfejlesztésről szóló anyagaimat, akkor ismeritek a győzelemről szóló véleményemet. Tudjátok, hogy a keresztény jellem tökéletességét tanítom, és teljes szívemből hiszek benne. Ezért valós fogalmaim vannak arról, hogy Krisztus a mi érvényes példaképünk is.

De testvérek, ugyanilyen erősen vallom azt is, hogy nem tehetjük őt érvényes példaképpé oly módon, hogy leromboljuk helyettesítői funkcióját. Mert akkor bajba kerülünk, igaz? Bajba kerülünk. Ebben a tanulmányban arra törekszünk, hogy kiegyensúlyozott állásponthoz jussunk, amely egyformán tiszteletben tartja a Krisztus természetéről szóló mindkét drága igazságot. Ha sikeresek akarunk lenni az igazság keresésében, akkor ismét arra van szükségünk, hogy az Igazság Lelke munkálkodjék az érdekünkben. Térdre ereszkedtek velem ismét? Imádkozzatok magatokért és testvéreitekért. És értem is.

Mennyei Atyám, bátran jövök eléd Jézus nevében. mert tudom, hogy Ő méltó a figyelmedre, és én Őáltala jöhetek hozzád. Ezért ajánlok fel ezt az imát az Ő nevében. Kérlek, hallgass meg. Magam és testvéreim érdekében jövök ismét, hogy Lelkedet kérjem. Atyánk, te tudod, hogy önmagunkban nem vagyunk képesek megérteni az igazságot, amint Jézusban van, hogy szabaddá legyünk. Igen, el tudunk fogadni elméletben teóriákat és elképzeléseket. De Atyánk, nem csak elméleti ismeretet szeretnénk. Tapasztalni szeretnénk az igazságot, amint Jézusban van. Szeretnénk megtapasztalni felszabadító erejét életünkben. Istenünk, ezt a drága, központi igazságot, a testté lett Igét, a testben megjelent Istent, Jézust, a Megtestesültet akarjuk megismerni, kérünk, segíts az Igazság Lelke által, hogy Őt megismerve átalakulhassunk hasonlatosságára. Ó, Uram, te ismered szívem vágyát. Semmit sem akarok jobban, mint neked tetszeni, és áldássá lenni másoknak. Jézusért kérlek, képesíts mindkettőre ma este. Add, hogy semmi se hagyja el ajkamat, ami egyetlen lelket is félrevezethetne itt. Kérlek, Uram, óvj meg önmagamtól. Ismered tévedésre való hajlamosságomat. Ismered szavaim és gondolataim gyengeségét. Neked adom magamat, és kérlek, kegyelmed csodája által használj fel eszközül, hogy az igazságot, és csakis az igazságot hirdessem, mégpedig úgy, hogy megérthessük, felfoghassuk szépségét. Uram, ez az imádságom Jézus nevében és Jézusért. Ámen.

Jertek, törvénykezzünk, mondta az Úr. És most, hogy kértük az Ő Lelkét, biztosak lehetünk benne, hogy megeleveníti szellemi és lelki képességeinket, hogy vele együtt törvénykezhessünk. Létezik egy erősödő tanítási irányzat azok táborában, akik Krisztust elsősorban érvényes példaképnek tekintik emberségében, mint aki megkísértetett mindenben, mint mi, és ezzel Őt hozzánk hasonlóvá tegyék, de mégis megőrizzék személyes bűntelenségét azt állítván, hogy olyan volt, mint mi, kivéve, hogy születésekor újjászületett, más szóval, a megtérés élményével született. Újjászületett, amikor megszületett. Szívében Isten törvényével, akarata alárendelődött Isten akaratának, és benne lakozott a Szentlélek által. Azt mondják, hogy ezáltal képes volt elkerülni a vétkezést, Isten törvényének szándékos áthágását. Képes volt visszautasítani az öröklött bűnös hajlamoknak való engedést, mely hajlamokról állítják, hogy emberi szüleitől megkapta örökségként. Úgy érzik, meg kellett, hogy kapja ezt az örökséget ahhoz, hogy együttérző testvérünk és érvényes példaképünk lehessen.

Ismét mondom, az indítékban nem találok hibát. Én is hiszem, hogy Krisztus megkísértetett mindenben hozzánk hasonlóan. Én is nagyon erősen hiszem, hogy ő az együttérző testvérünk. De nem tudok egyetérteni azzal a módszerrel, amit ez az irányzat használ, hogy Krisztust együttérző testvérünkké tegye. Úgy hiszem, hogy szükségtelen, és hogy erőszakot tesz a másik, kiegyensúlyozó igazságon, miszerint Krisztus a bűntelen helyettesünk. Ezt a nézetet azonban úgy adják elő, mint ami a józan észre hivatkozik. Szerényen jegyzem meg, egy végzetes hibája van, mégpedig az, hogy nem ismeri fel, hogy még az újjászületett keresztény is, aki Krisztusban van, önmagában még mindig bűnös. Az egyetlen ok, amiért nem áll ítélet alatt, az, hogy Krisztusban van.

Bizonyságtételek, 5. kötet, 48. oldal: „Krisztusban vagytok? Nem, ha nem tartjátok magatokat tévedő, tehetetlen, ítéletre méltó bűnösöknek.” Krisztusban vagytok? Csak kik vannak Krisztusban? Az újjászületett keresztények. Krisztusban vagytok? Nem, ha nem tartjátok magatokat tévedő, tehetetlen, ítéletre méltó bűnösöknek. Krisztusnak kellett ilyen vallomást tennie? Még az újjászületett keresztényeknek is kell. Az alapvető probléma ezzel a teóriával az, hogy nem fektet kellő hangsúlyt a törvény lelki jellegére és az ember bűnös természetére. Az első hiba a másodiknak az oka. Mert a törvény a bűn ismeretére szolgál. Minél felületesebb a törvény lelki természetének a megértése, annál felületesebben fogjuk megérteni saját természetünk bűnösségét, ami még újjászületett keresztényekre is igaz. Testvérek, szörnyű önámítást kockáztatunk, ha ilyen felületesen értjük meg a törvényt.

Bizonyságtételek, 9. kötet, 267. oldal: „Azok, akik hagyták, hogy elméjük homályban legyen a bűn mibenlétét illetően, félelmetes tévedésben élnek.” Félelmetes tévedésben. És mi az, ami leleplezi számunkra a bűn mibenlétét? A bűn ismerete a törvény által van.

E tanulmány címe: „Ami a törvénynek lehetetlen volt.” Tudom, hogy most megint a negatív oldalával foglalkozunk az ember állapotának. De kitartok amellett, hogy életbevágóan fontos ez számunkra, mert csak addig a mértékig fogjuk megbecsülni a Krisztusban nekünk adott reményt, segítséget és igazságot, amilyen mértékben felismerjük, hogy milyen reménytelenül tehetetlenek és bűnösök vagyunk önmagunkban. És mélyen meg vagyok győződve, hogy azért van olyan sok felületes megtérés, mert nagyon gyakori az ember állapotának felületes ismerete. Ha pedig nem értjük meg rászorultságunk mélységét, akkor nem fogunk Krisztushoz menni, hogy kielégítse szükségünket, és tapasztalatunk ennek megfelelően felületes lesz.

A címet a Rómaiakhoz írt levélből vettük. Rm 8:3: „Mert a mi a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben.” Hogy megnyugtassalak benneteket, külön tanulmányunk lesz ezzel a címmel: „A bűn testének hasonlatosságában.” Foglalkozunk majd ezzel a kifejezéssel. Mostani tanulmányunknak azonban nem ez a tárgya. „Ami a törvénynek lehetetlen volt”, ez a tárgyunk most.

Mi volt lehetetlen a törvénynek? Nem tudott megigazítani bennünket az örök életre. Isten azért adta a törvényt, hogy megőrizzen és alkalmassá tegyen minket az örök életre. Miért nem tudta a törvény betölteni Istentől rendelt célját? Magában a törvényben rejlett a hiba? Nem. Mit mond Pál? „Mert a mi a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtlen volt a test miatt.” A probléma nem a törvény tehetetlenségében, hanem a test tehetetlenségében rejlik. Ádám bűne miatt az emberi természet képtelenné vált arra, hogy elérje az igazságosság színvonalát, ami szükséges az örök élethez.

Idők Jelei, 1902. július 23.: „Ádám engedetlenségének eredményeként minden emberi lény törvényszegő és eladott a bűnnek.” Saját engedetlenségünk eredményeként? Nem. Ádám engedetlenségének eredményeként minden emberi lény törvényszegő és eladott a bűnnek. Saját engedetlenségünk csupán megerősíti ezt a tényt, igaz?

Jézushoz vezető út, 62. oldal:  „Ádám, a bűnbeesés előtt, az isteni törvények iránti engedelmesség által tökéletessé válhatott volna. Ámde ezt elmulasztotta és bűne által mi is elestünk; természetünk megromlott és önmagunktól többé igazakká nem lehetünk. Mióta a bűn alatt vagyunk, és a szentséget nélkülözzük, azóta nem vagyunk képesek a szent törvénynek teljesen engedelmeskedni.” Figyeljük meg jó. Mit nem tudunk? Teljesen engedelmeskedni a szent törvénynek. „Nincs saját igazságunk, mellyel meg tudnánk felelni Isten törvénye követelményeinek.” Mi az oka ennek a tehetetlenségnek? Bűnösökké lettünk. Ádám bűne miatt természetünknél fogva elesettek vagyunk. Noha az ember a bűn által képtelenné tette magát arra, hogy teljesen engedelmeskedjen a törvénynek, Isten vajon megtehette, hogy leszállítsa a színvonalat az ember szintjére?

Review and Herald, 1901. szeptember 3.: „De amit Isten Ádámtól megkívánt a paradicsomban a bűneset előtt, azt kívánja a mostani időben is azoktól, akik követni akarják őt, teljes engedelmességet törvénye iránt.” Milyen engedelmességet kíván még a bűneset után is? Ugyanolyat, amilyet Ádámtól megkívánt a bűneset előtt. Teljes engedelmességet. De mit állapítottunk meg, mivé tette magát az ember képtelenné? A teljes engedelmességre.

Jézushoz vezető út, 62. oldal: „Az örök élet feltételei ma is ugyanazok, mint mindig voltak; mint amelyek ősszüleink paradicsomi bukása előtt voltak: tökéletes engedelmesség Isten törvényei iránt, tökéletes igazság, életszentség.” Megváltozott a színvonal? Alkalmazkodott az ember bukott, tökéletlen engedelmességéhez? Nem, még mindig tökéletes engedelmességet kíván. Bizonyosodjunk meg róla, hogy megértettük, mit kíván tőlünk valójában a törvény.

A Máté 5. fejezetében olvasható Hegyibeszédben Jézus hosszan beszél a törvény lelki jellegéről, és olyanokat mond, hogy nem csak akkor vagyunk bűnösök, ha gyilkolunk, hanem akkor is, ha haragszunk. Az ember bűnös, mielőtt a harag kifejeződik egyetlen szóban is. Bűnösök vagyunk, ha a haragnak csak az érzése van bennünk, és semmi más nem is történik. Amikor a törvény lelki természetéről beszél, azt is mondja, hogy nem csak a házasságtörés elkövetése bűn, hanem az is, ha bűnös kívánsággal a szívünkben asszonyra nézünk. A törvény kívánalmait összefoglalva mit mond a 48. versben? „Legyetek tehát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes.”

Testvérek, gondolkozzunk el ezen egy percre. Mit kíván a törvény? Tökéletességet. Amint a mennyei Atya tökéletes. Két dolgot kíván, vizsgáljuk meg ezeket: teljes bűntelenséget, mert a mennyei Atya teljesen bűntelen. Végtelen igazságot, mert a mennyei Atya végtelenül igaz. Nem csak azt kívánja tehát a törvény, hogy mentesek legyünk az engedetlenségtől, hanem hogy teljesen engedelmeskedjünk is. Nem csak a negatív hiányát, hanem a pozitív meglétét is kívánja. Az Istenének megfelelő tökéletességet. „Legyetek tehát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes.” Bármi, ami ennél kevesebb, az bűn.

Bibliakommentár, 7. kötet, 951. oldal: „A bűn pedig a törvénytelenség (a törvény áthágása)”. Ez a klasszikus definíció János 1. leveléből. „A bűn pedig a törvény áthágása.” Ez a bűn egyetlen meghatározása. A törvény nélkül nem lehet törvényszegés. A törvény által van a bűn ismerete. Az igazság színvonalának nincs határa, minden gonosz dolgot tilt. Milyen az igazságosság színvonala? Határ nélküli. Honnan vettük ezt a kifejezést? Zsolt 119:96: „Látom, minden tökéletes dolognak vége van, de a te parancsolatodnak nincs határa.” Más szóval, mindent felülmúl, amit Dávid tud a tökéletességről.

Review and Herald, 1890. február 4.: „Csak egy pislákoló fénnyel rendelkezünk Isten törvényének szélességét illetően.” Csak mivel rendelkezünk? Egy pislákoló fénnyel. A törvény által pedig mit ismerhetünk meg? A bűnt. Arányosság – egyenes arányosság van törvényismeretünk és bűnismeretünk között, márpedig csak egy pislákoló fénnyel rendelkezünk Isten törvényének szélességét illetően. Nem arra következtethetünk ebből, hogy a bűn ismeretét illetően is csak egy pislákoló fénnyel rendelkezünk? De igen, persze. A végtelen színvonal ismerete és a bűn ismerete között egyenes arányosság van.

A nevelés alapjai, 238. oldal: „Isten törvényének vannak messzire nyúló mélységei, melyeket nem érthetünk. Mérhetetlen szélesség, dicsőség és méltóság rejlik Isten törvényében.” Így hát, testvérek, amikor azt mondjuk, hogy a bűn a törvény áthágása, akkor sokkal többről van szó, mint amire rendszerint gondolunk, igaz? Hogyan állunk meg a törvény előtt és végtelen kívánalmai előtt – a határtalan színvonal előtt, mely meghalad minden tökéletességről alkotott elképzelésünket? Hogyan állunk meg? Hogyan mérhetnénk fel? Római levél 6. fejezet. És hadd emlékeztesselek benneteket, hogy ma este különösképpen arról beszélünk, hogy az újjászületett keresztények hogyan mérhetik ezt fel. Erre összpontosítunk. Nem a lázadó, tudatos törvényszegőkre, nem. Az újjászületett keresztényekre.

Rm 3:23: „Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” Hogy állunk a törvény által megkívánt teljes bűntelenséget illetően? Mindnyájan vétkeztünk. És hogy állunk a végtelen igazságosság tekintetében? Szűkölködünk az Isten dicsősége nélkül. Hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a „szűkölködnek” ige a görögben is jelen időben áll. Tehát ezt jelen időben, folyamatos állapotként kell érteni.

Először lássuk a törvény kívánalmait a teljes bűntelenséget illetően. Tehát két aspektusa van a törvény kívánalmainak, a teljes bűntelenség és a végtelen igazságosság. Lássuk, újjászületett keresztényekként hogy állunk a teljes bűntelenség tekintetében. Nem csak hogy mindnyájan vétkeztünk, de hála Istennek, bocsánatot kapunk rá. Azonban mit mond még Isten Igéje? Mindnyájunkban van bűn. Mindnyájan vétkeztünk, de azt is mondja, hogy mindnyájunkban van bűn. 1Jn 1:8: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.” Tehát mi az igazság mindnyájunkra vonatkozóan? Mindnyájan vétkeztünk, és van bennünk bűn. Nem erre a következtetésre jutunk ebből a szövegből? Ha valaha is azt mondjuk, hogy nincs bennünk bűn, és ez az állítás nem igaz, akkor csak arra következtethetünk, hogy újjászületett keresztényekként is van bennünk bűn.

Review and Herald, 1887. november 29.: „A kereszttől a koronáig elszánt munkát kell végezni. Harcolnunk kell a bennünk lakó bűnnel.” Kik tapasztalják ezt különösen? Az újjászületett keresztények. Ez az, amiről beszél. A kereszttől a koronáig. És mi a helyzet még a kereszttől a koronáig tartó úton is? Harcolnunk kell a bennünk lakó bűnnel. Mikor kapjuk meg a koronát? Egy szempillantás alatt, az utolsó trombitaszóra. Ez a halhatatlanság és romolhatatlanság koronája. Hogy ne aggódjatok, jegyezzétek meg, hogy a próbaidő vége előtt eljuthatunk odáig, hogy inkább meghalnánk, mintsem szándékosan vétkezzünk Isten törvénye ellen, de ez nem azt jelenti, hogy bűntelenek vagyunk, igaz? Még mindig bűnös természetünk lesz, a bennünk lakó bűnnel. A kereszttől a koronáig még mindig van bennünk bűn. Nincs olyan, hogy szent test. Ha pedig nem szent, akkor milyen? Szentségtelen. Megkérdezem, Krisztusnak volt ilyen? Nem tudok ilyesmire következtetni.

Tehát a megdicsőülésig nem mondhatjuk, hogy bűn nélkül valók vagyunk. Ha mégis azt mondjuk, akkor hazudunk és nincs bennünk igazság. Ez idő alatt a bűn, a bennünk lakó bűn, a bűnös kívánságok a törvény ítélete alatt állnak. Mert a bűn a törvény áthágása, még a bennünk rejlő bűn is. Figyeljétek meg, azt mondtam, hogy a bűn és a bűnös kívánságok állnak ítélet alatt. Nem azt mondtam, hogy mi állunk ítélet alatt miattuk. Dicsőség Istennek, kegyelmes intézkedés történt arról, hogy amennyiben nem engedünk ezeknek a kívánságoknak, és nem engedjük, hogy a bűn uralkodjon, akkor nincs kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak. De ez nem jelenti azt, hogy a bennünk rejlő bűn és a bűnös kívánságok nem ítéletre méltók – mert azok. Miért nem vagyunk mégsem kárhoztatva miattuk? Azért, mert Krisztusban már megítéltettek, aki bűnért való áldozat lett a testben. Ezért nincs kárhoztatás. És amíg győztesek vagyunk, testvérek, addig nincs kárhoztatás. De mégis fel kell ismernünk, hogy önmagunkban bűnösök vagyunk. Krisztusban vagytok? Nem, ha nem tartjátok magatokat tévedő, tehetetlen, ítéletre méltó bűnösöknek.

Olyan mértékben ismerhetjük fel a bűnt, amilyen mértékben megértjük a törvény lelki természetének mélységeit. Mutassatok valakit, akinek felületes a törvényismerete, és mutatok valakit, akinek felületes a bűnismerete. És fordítva. A tragédia az, hogy ha nem értjük meg teljes egészében a bűn problémáját, akkor sohasem fogjuk helyesen értékelni a Krisztusban biztosított kegyelmes megoldást, és nem is fogunk rá törekedni.

Bizonyságtételek, 3. kötet, 361. oldal: „Sokan nem értik természetük bűnösségét, sem a bűnbocsánat kegyelmét. A természet sötétségében vannak, nagy becsapás áldozatai.” Az egyik nem lehet meg a másik nélkül. Meg kell értenünk természetünk bűnösségét ahhoz, hogy megértsük a bűnbocsánat kegyelmét. Segítsen az Úr, hogy lelkiképpen megérthessük a törvényt és felismerjük bűnösségünket, hogy értékelhessük a bűnbocsánat kegyelmét és el is fogadjuk azt. Akinek sok bocsáttatik meg, az nagyon szeret. A legalista, aki önigazultságban él, nem képes szeretni. Miért? Mert nem bocsáttatott meg a sok bűne; ezért nem is tud szeretni.

Jézus élete, 495. oldal: „Csak aki látja saját bűnösségét, az tudja felfogni a Megváltó értékét.” Hadd tegyem hozzá, hogy csak aki látja saját bűnösségét, az tudja felfogni egy bűntelen Megváltó szükségességét is, olyanét, aki szent, ártatlan, szeplőtelen és a bűnösöktől elválasztott. Tudjátok, csak arra tudok következtetni, hogy azok, akik Krisztus miénkkel azonos természetét vallják, azok nem lehetnek egészen tudatában természetük mély bűnösségének, és annak, hogy az Isten ítélete alatt áll. Mert azt állítani, hogy Krisztusnak ugyanolyan természete volt, mint nekünk, és ezzel együtt azt is mondani, hogy ő mégis bűntelen tudott lenni, az a bűnnek nagyon-nagyon felületes ismeretét feltételezi. Ez az egyik fő aggodalmam a módszerrel kapcsolatban, amely megpróbálja Krisztust együttérzővé tenni, mert arra kényszeríti az embert, hogy nagyon felületes álláspontot foglaljon el a bűn mibenlétét illetően. Ha azt mondjuk, hogy Krisztus természete mindenben ugyanaz volt, mint a miénk és mégis bűntelen volt, akkor bűntelennek kell nyilvánítanunk az összes bennünk lakó bűnt, bűnre való hajlamot. Igaz?

Jézushoz vezető út, 65. oldal: „Nem lakozhat mélyen gyökerező szeretet Krisztus iránt az olyan szívben, amely nem ismeri fel saját bűnösségét.” Ó, testvérek, felismerhetjük saját bűnösségünket? Gondolkodjunk el együtt arról a színvonalról, amely egyedül képes segíteni, hogy felismerjük bűnösségünket. Ne feledjétek, a bűn ismerete a törvény által van. És ismét: Review and Herald, 1901. április 23. „Az igaz élet színvonala határ nélküli, minden gonosz dolgot tilt.” Mit tilt? Minden gonosz dolgot. Magába foglalja ez a természetes szív veleszületett gonoszságát? Igen? Természetesen, igen. Ha minden gonosz dolgot tilt, akkor a természetes szív veleszületett gonoszságát is tiltja. Ezért nem mondhatjuk, testvérek, hogy Krisztusnak pontosan ugyanolyan természete volt, mint nekünk. Mert ha pontosan olyan természete volt, mint nekünk, akkor a veleszületett gonoszság is ott volt a szívében. Akkor olyasvalamivel rendelkezett, amit Isten törvénye tilt, amit Isten törvénye elítél. A nagy küzdelem, 505. oldal „Amikor az ember áthágta az isteni törvényt, természete gonosszá lett, és összhangba, nem pedig ellentétbe került Sátánnal. Nem létezik természetes ellenségeskedés a bűnös ember és a bűn szerzője között.” Azért van veleszületett gonoszság a szívünkben, mert az első ember, az egész nemzetség genetikai örökségének meghatározója gonosszá tette természetét, és ezáltal az egész nemzetséget ilyenné tette.

Figyeljétek meg, hogy még a keresztényeknek is küzdeniük kell a veleszületett gonoszsággal. …..Gondosan figyeljétek meg a szinonimákat ebben a tömör leírásban. Nagyon érdekesek. Hasznosak az ilyen kijelentések, mert segítenek világosan megérteni, mely szavak minősülnek szinonimáknak. A gyógyítás szolgálata, 174-175. oldal „Azoknak, akik Krisztusba helyezik bizodalmukat, nem kell öröklött vagy szerzett szokások, hajlamok rabságában élniük. Ahelyett, hogy az alacsonyabb rendű természet kötelékében élnének, uralnak minden vágyat és szenvedélyt. Isten nem hagyta, hogy saját erőnkkel küzdjünk a gonoszsággal. Bármilyen öröklött vagy szerzett hajlamaink vannak is a rosszra, győzhetünk annak erejével, aki készségesen részesít minket abban.” Dicsőség Istennek ezért a jó hírért! Értettétek a szinonimákat? Az öröklött és szerzett szokások, hajlamok azonosak az alacsonyabb rendű természettel, ami ugyanazt jelenti, mint a vágy és szenvedély, ami szinonimája a gonoszságnak, ami pedig szinonimája az öröklött és szerzett rosszra való hajlamoknak. Mindezek egymással párhuzamban fordulnak elő ebben a bekezdésben. Felolvassam még egyszer? Figyeljetek ezekre a párhuzamokra.

(Itt az idézet újbóli elolvasása történik, kiemelve a szinonimákat, párhuzamokat.)

Az apostolok története, 477. oldal „A kereszténynek minden nap meg kell újítania megszentelődését, minden nap küzdenie kell a gonoszsággal. Régi szokások és öröklött rosszra való hajlamok fognak harcolni a fölényért, és ezek ellenében mindig ébernek kell lennie, Krisztus erejével küzdve a győzelemért.” Ebben a kijelentésben is mit nevez világosan öröklött és szerzett hajlamoknak? A gonoszságot. Ezek gonosz dolgok. És mit tilt Isten törvénye? Minden gonosz dolgot. Ennek fényében mondhatunk olyat, hogy Krisztus öröklött és szerzett bűnre való hajlamokkal rendelkezett? Nem, testvérek. Ha voltak öröklött bűnre való hajlamai, akkor maga a gonoszság volt Őbenne. Ha pedig benne volt a gonoszság, akkor olyasvalamivel rendelkezett, ami a törvény ítélete alatt állt. Ha pedig ez így volt, akkor Ő maga is a törvény ítélete alatt állt. Értitek ezt?

Review and Herald, 1895. szeptember 17. „Az emberi természet romlott és jogosan áll a szent Isten ítélete alatt.” Világos ez? Milyen az emberi természet? Romlott. És jogosan áll a szent Isten ítélete alatt. Mikor lett az emberi természet romlottá? Éden kertjében. És mi a romlottság lényege? Az önzés. Amikor Sátán bűnbe vitte Ádámot, elültette az emberi természetbe az önzés magvait és abban a pillanatban az romlottá vált, más szóval erkölcsileg züllötté, ami egy másik meghatározás a romlottságra az ihletett írásokban. Elvesztette eredeti állapotát. Isten törvényével való tökéletes összhangja és engedelmességre való irányultsága mind romba dőlt. Erkölcsileg züllötté, romlottá lett, és mivel az emberi természet romlott, jogosan áll a szent Isten ítélete alatt. Testvérek, ha Krisztusnak ilyen természetet tulajdonítunk, akkor ő a szent Isten ítélete alatt állt. Nem világos ez?

Bible Echoes, 1887. december „Természetünknél fogva bűnösök vagyunk, és azt a parancsolatot kaptuk, hogy legyünk buzgóságosak és tartsunk bűnbánatot.” Mire vagyunk felszólítva? Hogy legyünk buzgóságosak és tartsunk bűnbánatot azokért a rossz dolgokért, melyeket mondtunk vagy tettünk? Természetesen igen, de ez minden? Nem, hanem azért is, amik természetünknél fogva vagyunk. Krisztus tartott valaha bűnbánatot azért, ami természeténél fogva volt? Nem. Miért? Mert nem volt bűnös a természeténél fogva. Tudom, talán vannak itt köztetek, akik azt mondanák, várjunk egy percet. Mi a helyzet azokkal a kijelentésekkel melyek azt mondják, hogy Krisztus felvette bűntelen természetére a mi bűnös természetünket? Igen, meg kell vizsgálnunk ezeket, és méltó hangsúlyt adnunk nekik. Legyetek türelemmel, rendben? Most azt kell megállapítanunk, hogy Krisztus nem volt természeténél fogva bűnös olyan módon, hogy az ítéletet vont volna rá, és bűnbánatot tett volna szükségessé a számára. Világos ez?

Nem csak bűnös, romlott természetünk áll ítélet alatt, hanem minden önző, bűnös vágy, ami abból fakad. Értelem, jellem, egyéniség, 32. oldal: „Jahve törvénye határtalan. Jézus világosan kijelenti tanítványainak, hogy Istennek ezt a szent törvényét a gondolatok, érzések, vágyak szintjén is meg lehet sérteni, ugyanúgy, mint szóban és tettben.” Hogyan sérthetjük meg a törvényt? Gondolatokban, érzésekben, vágyakban.

1901, 72. kézirat „Jézus közvetlenül a lélekre alkalmazta a törvényt és ítélete alá helyezte az akaratot és a vágyakat.” Az akaratot és a vágyakat. „Az embernek le kell győznie minden cselekedetét, rossz tetteket és gondolatokat, melyeket Isten törvénye elítél.” Mit helyezett közvetlenül a törvény ítélete alá? Az akaratot és a vágyakat.

Figyeljük meg ezt a két szót a kijelentésben. Akarat és vágyak. Ez nem csupán az újjászületett keresztényekre, hanem az érett, győzedelmes hívőkre is vonatkozik. A gyógyítás szolgálata, 452. oldal „Pál apostol élete az énnel vívott állandó konfliktus volt. Azt mondta: minden nap meghalok.” Miért? Figyeljünk. „Akarata és vágyai minden nap szembe kerültek a kötelességgel és Isten akaratával. Ahelyett, hogy hajlamait követte volna, Isten akaratát cselekedte, megfeszítve a testet.” Mivel álltak szemben naponta Pál apostol vágyai és akarata? Isten akaratával. Ez ítéletre méltó dolog? Természetesen igen. A törvény érinti az akaratot és a vágyakat, és Pál akarata, vágyai, naponta szemben álltak Isten akaratával. És ezért ítélet alatt álltak. De megkérdem, ő maga ítélet alatt állt emiatt? Nem. Miért? Mert nem engedett neki. És ezért nincs többé semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem lélek szerint. Még mindig olyan testben volt, amely ítélet alatt állt, és még mindig rosszra való vágyai voltak, melyek ítéletre méltók. De nem engedte, hogy e test uralkodjék rajta. Nem engedett neki. Ezért nem állt ítélet alatt miatta, noha az önmagában ítéletre méltó volt. Értitek ezt?

Még az újjászületett keresztény is, aki rendszeresen győz, csak azért mentesül az ítélettől, mert Krisztusban van kegyelem által. Így van? Nem annak alapján, ami ő önmagában. Krisztusban vagytok? Nem, ha nem tartjátok magatokat ítéletre méltó bűnösnek önmagatokban. Értitek, miért nem fogadhatjuk el azt az elméletet, miszerint Krisztus teljesen olyan volt, mint mi, kivéve, hogy úgy kezdett, mint egy újjászületett keresztény? Értitek? Lapozzunk Róma 7:7-hez. Vizsgáljuk meg Pál tapasztalatát a törvény lelki természetét illetően, és hogy mit jelentett ez számára. Rm 7:7: „Mit mondunk tehát? A törvény bűn-e? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad.” Pál, a farizeusból való farizeus, vajon tudta, mit jelent a bűnt cselekedni? Igen, szakértő volt ebben, ez volt a foglalkozása. Órákon át tudott volna mesélni róla, mit jelent pontosan a szombat parancsolatának áthágása, és sok minden másról is.

Mi volt akkor az a bűn, ami Pál előtt megvilágosodott a törvény által? A tettleges bűn? Nem. Jól tudta, mi a tettleges bűn. Mi lett nyilvánvalóvá előtte a törvény által? A természet bűnössége. A bűn problémájának lényege, szíve, magva, a természeténél fogva lázadó és önző természet. Éppen ezért mondja Pál, hogy a tízedik parancsolat segített ennek megértésében. Csak úgy a levegőből vette? Nem. Miért épp a tízedik parancsolat? Mert ez az egyetlen a tíz közül, melynek teljesítéséért semmit sem tehetünk a viselkedés szintjén. Semmit. A többi kilencnél van valami, amivel meggyőzhetjük magunkat a cselekedetek, a viselkedés szintjén, hogy betöltjük az adott parancsolatot. De: „Ne kívánjad.” Mit teszünk a viselkedés szintjén, hogy ne kívánjunk valamit? Hol foglal helyet a kívánság? Az elmében, a lélekben. Ez pedig a velünk született gonoszság tevékenysége, a romlott természet, a bűnös ó-ember. És a tízedik parancsolat által az önigazult tarzusi Saul felismerte, hogy természeténél fogva bűnös. És ettől a felfedezéstől kezdve többé soha nem hagyta el ajkát, hogy a törvény cselekedeteiben ő feddhetetlen volna. Hanem mi volt a vallomása ezután? Első a bűnösök között. Miért? Mert a törvény elvégezte feladatát Pál szívében. Ezért. És testvérek, mi sem fogjuk soha a bűnösök között elsőnek vallani magunkat, amíg a törvény a mi szívünkben is el nem végzi a munkáját. Csak azok fognak készségesen a Kálvária keresztjének lábához menni a Szabadítóért, akik a bűnösök között elsőnek vallják magukat.

Ó, segítsen az Úr, hogy megértsük a törvény lelki természetét. 1894, 48. levél „A mennyei könyvekben sok minden bűnként van nyilvántartva, amit az emberek nem tartanak bűnnek. Az önzés és a kívánság minden bűn alapja. Mégis, sokan nincsenek meggyőződve az önzés bűnéről.” Miért? Figyeljünk! „Mert a természetük része, és nem figyelnek a Szentlélek rosszalló hangjára.” Ó, testvérek, kérlek titeket, figyeljetek. Úgy gondolom, ha jobban figyelnénk, és jobban felismernénk természetünk bűnösségét és önzését, soha, de soha nem mernénk olyat állítani, hogy Krisztus olyan volt, mint mi.

Mi a problémánk? Hallgassuk. 1900, 2. kézirat „A bűnös saját magához méri magát, és azokhoz, akik hozzá hasonlóan bűnösök. Nem tekint Krisztus tisztaságára és szentségére, de amikor Isten törvénye meggyőzi szívét, Pállal együtt mondja: ’Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedett a bűn,  Én pedig meghaltam; és úgy találtattam, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van. . Mit mondunk tehát? A törvény bűn-e? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad. Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.’”

Ó, testvérek, Pál sok időt töltött a törvény messze ható lelki kívánalmainak tanulmányozásával. Megmutatta, hogy ez kiterjed az ember erkölcsi természetének mély titkaiig. Az apostolok története, 424. oldal „Amit a kéz tesz vagy a nyelv kimond, amit a külső élet felfed, az tökéletlenül mutatja az ember erkölcsi jellemét. A törvény elhat gondolataiig, indítékáig és céljáig, a sötét szenvedélyekig, melyek el vannak rejtve az ember szemei elől, az irigységig, gyűlöletig, kéjvágyig és nagyravágyásig, a lélek belső gonosz cselekedeteiig, melyek még nem nyertek alkalmat a véghezvitelre. Mindezeket a törvény megítéli.” Megítéli a vágyakat, testvérek.

Megítéli őket, de minket is elítél a testies vágyakért, ha visszautasítjuk őket? Nem. És ez az evangélium drága igazsága. Noha van bennünk ítéletre méltó dolog, de ha Krisztus képesítő kegyelme által győzünk, nem állunk ítélet alatt miattuk. Bizonyságtételek, 5. kötet, 177. oldal „Ha tisztátalan gondolatot tűrünk meg, ha szentségtelen vágyat dédelgetünk, a lélek beszennyeződik, megromlik. Amikor a vágy megfogan, halált hoz. Ha nem akarunk vétkezni, már kezdeményeiben kerülnünk kell. Minden érzelmet és vágyat alá kell vetni az értelemnek és a lelkiismeretnek. Minden szentségtelen gondolatot azonnal vissza kell utasítani.” Isten megadja ehhez a kegyelmet? Igen. És testvérek, noha szentségtelen gondolatról van szó, és bár a szent törvény minden szentségtelen dolgot elítél, de ha azonnal elutasítjuk, ítélet alatt állunk miatta? Nem, dicsőség Istennek!

De ha engedünk neki, ítélet alatt állunk? Igen. Review and Herald, 1881. május 3. „Ha a bűnnek szolgálunk, nem szolgálhatunk Krisztusnak. A keresztények érezni fogják a bűn sugallatait.” Kik fogják érezni a bűn sugallatait? A keresztények. Miért? Mert Sátán kísérti őket? Honnan jön a kísértés? …Olvassátok majd el. Mindenki kísértetik, amikor vonja a saját kívánsága. Sátán is benne van ebben, igen. De hogyan ér el minket? Azáltal, hogy felkavarja a testies vágyakat, a romlott szenvedélyeket, a gonoszt, mely a romlott természetben van. Ha a bűnnek szolgálunk, nem szolgálhatjuk Krisztust. A keresztények érezni fogják a bűn sugallatait, mert a test a Lélek ellen tusakodik. A Lélek pedig a test ellen, egy állandó harci helyzetet fenntartva.

Testvérek, figyeljetek rám ebben a dologban. Világos különbséget kell tenni azon bűnös vágyak között, melyeket akaratunk által azonnal elvetünk, és azok között, melyek bennünk lakoznak beleegyezésünk által, belső gondolati világunkban. Az utóbbi bűn, melyért ítélet alatt állunk, és felelősek vagyunk érte, mert elkerülhető. Az előbbi pedig gonoszság, amelyért nem állunk ítélet alatt, mert Ádám elesésének elkerülhetetlen következménye, és öröklött bukott természetünké, amely romlott és önző. Nem ítéltetünk meg miatta mégsem; ha legyőzzük, nem ítéltetünk meg miatta, nem azért, mert nem ítéletre méltó, mert valójában az. Ez a törvény áthágása, mely elhat a kívánságok szintjéig, de nem állunk miatta ítélet alatt, mert Isten elvette az ítéletet mindenkiről, aki hit által Krisztushoz jön és Őbenne van. Ezt az elkerülhetetlen hibát, melyet Ádámtól örökölt az ember, Isten már megítélte Fia személyében, amikor bűnért való áldozatul tette őt a testben, hogy megbocsáthasson nekünk bűnös kívánságainkért, ha a bűn elutasítása által kinyilvánítjuk, hogy nem dédelgetjük a bűnt a testben. És amikor bocsánatot kérünk a testben levő bűnért.

Nézzük az apostolokat, akik inkább meghaltak volna, mintsem tudatosan áthágják Isten törvényét. Mit tettek? Megvallották természetük bűnösségét. És mivel nem engedtek a bűnös természet bűnös kívánságainak, és mivel megvallották természetük bűnösségét, nem álltak ítélet alatt. Noha az, ami bennük volt, ítéletre méltó volt. Nagyon világossá akarom ezt tenni, lehet, hogy túl sokszor mondom, de ez nagyon fontos, testvérek. Így aztán, az engesztelésnek köszönhetően a hívő, aki megvallotta a testben lévő bűnt, és elfogadta Krisztust bűnért való áldozatul, az már élesen fel tudta vázolni, hogy mi a maga felelőssége a bűn mély kérdésében.

Ne feledjük, csupán sejtésünk van a végtelen színvonalról és a törvény mélységeiről. De Isten felelősnek tart minket ezért? Nem. Azért tart felelősnek, amit tudunk, mert az engesztelés elfedez mindent, amit még nem tudunk, nem kell tehát emiatt aggódnunk, dicsőség Istennek. De testvérek, minél teljesebben felfedi Isten természetünk bűnösségét, annál teljesebben kell megszereznünk a győzelmet. Nem dobhatjuk magunk mögé Isten akaratának ismeretét, és nem dédelgethetjük a bűnt, mert az az engesztelés kegyelmes adományának eljátszása lenne.

Lássuk most, hogy a törvény végtelen igazságosságot kíván, és hogy még újjászületett keresztényekként is hogyan állunk. Mostani tanulmányunk nem addig tart, mint az első, ne aggódjatok. Először azt vizsgáltuk, hogy a törvény teljes bűntelenséget kíván. Most azt nézzük meg, hogy végtelen igazságosságot kíván. Hogyan méretünk meg e téren újjászületett keresztényekként?

Rm 3:23 ismét. „Mert mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül. Figyeljünk ismét a jelen időre: „szűkölködnek Isten dicsősége nélkül.” Mi Isten dicsősége? A jelleme. Pontosan. Mózes imádkozott a Sinai hegyen: „Kérlek, mutasd meg nekem a te dicsőségedet”, és Isten megmutatta jóságát. 34:6-ban olvashatjuk különleges jellemvonásait, melyeket felfedett. Southern Watchman, 1904. október 25. „Isten dicsőségét igaz jelleme alkotja.” Mi Isten dicsősége? Igaz jelleme. Mi jellemének átirata? A törvény, pontosan. Amikor Mózes kéri, hogy Isten mutassa meg dicsőségét, Isten így szól: Hozz két kőtáblát. Megmutatom neked írott változatát dicsőségemnek. Isten törvénye jellemének átirata.

Review and Herald, 1890. február 9. „A Sinai hegynél elhangzott törvény Isten jellemének átirata.” Mit kíván tőlünk a törvény? „Isten tökéletességet kíván gyermekeitől. Törvénye jellemének átirata és minden jellem mértéke. Ez a végtelen mindenkinek megmutattatik, hogy ne legyen félreértés az Isten országát öröklő nép jellemét illetően.” Isten törvénye a végtelen színvonal. Jellemének átirata. „Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes.” Azt kívánja tőlünk, hogy dicsőítsük meg Istent.

Bibliakommentár, 7. kötet, 979. oldal „Istennek dicsőséget adni annyi, mint kinyilvánítani jellemét önmagunkban és így megismertetni Őt másokkal; bármi módon megismertetjük az Atyát vagy a Fiút, ezzel Istent dicsőítjük.” „Jézus bemutatta hallgatóinak, mit jelent Isten parancsolatait megtartani; ez pedig nem más, mint reprodukálni önmagukban Jézus jellemét.” Mit jelent Isten parancsolatainak megtartása? Azt, hogy reprodukáljuk önmagunkban Krisztus jellemét. Erre törekszik az igaz keresztény, szíve mélyéből. De mi a tapasztalata? Mit fedez fel?

Megszentelt élet, 81. oldal „Aki igazán törekszik a szív és az élet szentségére, az örömét leli Isten törvényében, és sajnálkozik afelett, hogy olyan hamar alul marad annak teljesítésében. Újra olvasom, figyeljetek. Aki igazán törekszik a szív és az élet szentségére, az örömét leli Isten törvényében. Kikről beszél itt? A megtért, újjászületett keresztényekről, természetesen. Senki más nem gyönyörködik Isten törvényében. Senki más nem keresi a szív és az élet szentségét. És mit tesz? Sajnálkozik afelett, hogy olyan hamar alul marad annak teljesítésében. Megszentelt élet, 7. oldal „Akik igazán a keresztény jellemtökéletességre törekednek, sohasem fogják azt gondolni, hogy bűntelenek. Lehet, hogy feddhetetlen az életük, lehet, hogy élő képviselői az igazságnak, melyet elfogadtak, de minél inkább megfegyelmezik gondolataikat, hogy Krisztus jellemén időzzenek, és minél közelebb kerülnek isteni képmásához, annál világosabban fogják látni szeplőtlen tökéletességét, és annál mélyebben fogják érezni saját hibáikat.” Nem csoda, hogy sajnálkoznak afelett, hogy olyan hamar alul maradnak annak teljesítésében, amiben gyönyörködnek.

Ha Krisztusra nézünk, mit fedezünk fel benne, testvérek? Bizonyságtételek, 6. kötet, 60. oldal „Krisztus élete a végtelen jellemtökéletességet fedi fel.” Krisztus élete a végtelen jellemtökéletességet fedi fel. Miért van ez így? Mert azért jött, hogy betöltse a törvény kívánalmait értünk. És mi a törvény kívánalma? „Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes.” Ez egy végtelen színvonal. Krisztus élete a végtelen jellemtökéletességet fedi fel.

Bizonyságtételek, 5. kötet, 739. oldal „Jellemének nemességében, irgalmában és gyengéd sajnálatában, szeretetében és jóságában, Ő elénk áll, mint az isteni tökéletesség megtestesítője, a láthatatlan Isten képmása.” Ezért elmondhatta, hogy aki engem látott, látta az Atyát. És testvérek, ha Őrá nézünk, aki végtelenül tökéletes a jellemében, aki az isteni tökéletesség megtestesítője, és aztán magunkra pillantunk, milyen következtetéshez jutunk? Nyomorúságosan kevésnek találtatunk. De kétségbeesünk? Nem. Miért? Mert nem a mi igazságunk igazít meg minket. Hanem kié? Az Övé. És amíg kegyelme által Őbenne vagyunk, amíg semmit sem akarunk jobban, mint megdicsőíteni Őt, amíg megvetjük a bűnt, ami állandóan akadályoz és lefelé húz minket, és legyőzzük azt ereje által, akkor megnyugodhatunk, hogy nincs többé kárhoztatása nyomorúságos helyzetünknek. Dicséret Istennek. Nincs kárhoztatása nyomorúságos helyzetünknek. Miért? Mert Krisztus kipótolja elkerülhetetlen hiányosságainkat.

Az ihletés egy különleges kifejezést használ. Nincs most meg az idézet, de nagyon fontos dolog, jegyezzétek meg. Krisztus kipótolja elkerülhetetlen hiányosságainkat. Ez a kis kifejezés többet tesz, mint bármi más annak érdekében, hogy megvédjen attól a két gödörtől, az antinomizmustól és a legalizmustól. Hogyan véd meg a legalizmustól? Úgy, hogy fel kell ismernünk, hogy nem számít, mennyire vagyunk érettek a keresztény tapasztalatban, mégis mink van? Hiányosságaink. Ezért teljesen és mindenestől Krisztus igazságától függünk, mert a miénk nyomorúságosan kevés. És nem üti meg a végtelen színvonalat. Ezt kell hallania a legalistának. Amikor legalistával beszélünk, a hiányosságokat hangsúlyozzuk. De ha antinomistával beszélünk, mit hangsúlyozunk? Az „elkerülhetetlen” szót. Krisztus kipótolja hiányosságainkat, igen, de kipótolja azokat a hiányosságokat is, amiért mi is tudnánk tenni valamit, ha jobban alávetnénk magunkat uralmának? Nem, nem.

Testvérek, látjátok az engesztelés szépséges ajándékát? Milyen gondosan és pontosan ki van dolgozva értünk, a bűn problémájának lényege, amelyért felelősek vagyunk. Dicsőség Istennek, hogy amiért Ő felelősnek tart minket, az csupa olyan dolog, amely felől tudhatjuk akaratát és a képességünk is megvan, hogy engedelmeskedjünk. Ez a két dolog. Látjátok, hogy a színvonal miként variálódik? Amiért engem felelősnek tart, az lehet, hogy nagyban különböző attól, amiért téged felelősnek tart. Lehet, hogy neked sokkal több világosságot adott, és minden világosságért felelős vagy, amit kaptál. Egy másik személy lehet, hogy nem kapta ugyanazokat a képességeket, adottságokat a megértéshez. Isten mindenkit ugyanazért a színvonalért tart felelősnek? Nem. A talentumok példázata világossá teszi ezt, igaz? Attól, aki két talentumot kapott, ugyanannyit kívántak, mint attól, aki ötöt kapott? Nem. Mindnyájan azért voltak felelősek, amit kaptak. Így van ez Istennél.

Így hát, testvérek, dicsőség Istennek az engesztelés ajándékáért. Dicséret Istennek, hogy olyasvalamivel foglalkozhatunk, ami nagyon, nagyon érthető és pontos, és képesítő kegyelme által, ha győzünk, minden elkerülhetetlen hiányosságunkat az Ő kezébe tehetjük, és Ő kipótolja azokat. Hogyan is tévedhetnénk el ilyen ajándékkal a kezünkben? De mi következik ebből az egész dologból? Mennyei helyeken, 156. oldal „Az ember megméretik Isten törvényéhez képest, és híjával találtatik. Megvilágosodunk a törvény megértése által, de senki sem igazul meg általa. Hogy megméretünk és híjával találtatunk, ez természetünk velejárója.” Hallottátok ezt? „Hogy megméretünk és híjával találtatunk, ez természetünk velejárója.” Krisztusnak ugyanolyan természete volt, mint nekünk? Ha igen, mi volt természetének velejárója? Megméretett és híjával találtatott? Ó, testvéreim, Isten kizárja, hogy ez így legyen, mert akkor nem lehetne reménységünk. Kérlek titeket, tegyétek Őt érvényes példaképnek és együttérző testvérnek, de ne tűntessétek fel úgy, mint aki megméretett és híjával találtatott. Ha ugyanolyan természetet tulajdonítotok neki, mint a miénk, akkor ezt teszitek. Akkor félreteszitek a bűntelen helyettest, és nincs reménységetek, és csakis úgy juthattok a mennybe, ha betöltitek a végtelen színvonalat önmagatoktól. Az pedig lehetetlen.

Jó hír következik. Hallgassátok. Bár megméretni a mérlegen és híjával találtatni a természetünk velejárója, de Krisztus a mi közbenjárónk, és ha elfogadjuk Őt Megváltónknak, akkor igényelhetjük az ígéretet, megigazulhatunk hit által, és békességünk lehet Istennel az Úr Jézus Krisztus által. Ez az evangélium. De nem fogjátok értékelni és belekapaszkodni, ha nem ismeritek fel, hogy megmérettünk és híjával találtattunk.

Segítsen az Úr felismerni ezt és megbecsülni Őt, aki megméretett és nem találtatott híjával. És aki miértünk méretett meg. Testvére, bűntelen helyettesünk van. Dicsőség Istennek.